10 kérdés – Pierrot

Névjegy

Marosi Z. Tamásként született 1696-ben.

Zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer és játékfejlesztő. Zenei pályája a középiskolás évek alatt indult. Ekkor vette fel a Pierrot művésznevet. Összesen mintegy negyven zenei album készítésében vett részt.
Játékfejlesztéssel 1998 óra foglalkozik.

Szerzőként, társszerzőként négy könyvet jegyez, a nevéhez fűződik a sikeres Jonathan Hunt kalandregény-sorozat is – Jumurdzsák gyűrűje (2011) és Az ördög köve (2012).

Nős, egy felnőtt és egy másfél éves kisfiú édesapja.

1. Mi a kedvenc idézete?
„A nők szerint a titok vagy túlságosan nagy ahhoz, hogy egyedül hordozzák, vagy túlságosan kicsi ahhoz, hogy érdemes volna megőrizni.” (Lin Yutang)

2. Ki volt az, aki a legjobban elkapta az ön lényegét, és mit mondott pontosan?
Hetesi Péter Pál. Húsz éve egy kritikában azt írta, hogy a dalaim magukban hordozzák az állandó szomorúságot, de ugyanolyan mértékben az életigenlést is. A rosszabb periódusomban is mindig ezt az egyensúlyt próbálom megteremteni.

3. Mi az a tulajdonság, amit a leginkább kedvel a nőkben?
Nőben sosem a hozzám hasonlót kerestem, inkább az ellentétemet. Ekkor érzem azt, hogy együtt majd teljesebb képet kapunk a világról. Ha a feleségemmel utazom, nem az élmények hatnak ránk különbözően, hanem mást veszünk észre. Legutóbb, amikor Kínában jártunk, számomra izgalmas volt ismét felfedezni a történelmi és földrajzi összefüggéseket, míg ő folyamatosan a kulturális különbségeket firtatta, és milyen igaz: az egyik a másik nélkül nem érthető meg.

4. Hová költözne el legszívesebben és miért?
Ha muszáj lenne elhagyni az országot, talán Kínát, Lijiangot választanám. Nem messze tőle kezdődik a tibeti fennsík, ugyanakkor közel van a burmai határhoz. Egy katlanban fekszik, egész évben 25 fok van. Az év 365 napján olyan a táj, mint nálunk májusban, miközben a hegycsúcs mindig havas a távolban. Gyakran érzem, hogy oda még vissza kell térnem.

5. Melyik a kedvenc könyve és miért?
Kevés könyv van, amit többször újraolvastam, de Hegedűs Géza: A titkosírás titka ilyen. Egyszer kölcsönadta, és nem kaptam vissza. Talán el is felejtettem volna, ha a Jumurdzsák gyűrűje című interaktív film készítése kapcsán nem ugrik be, hogy a nagy előd nyomába léptem. Hegedűs krimi novellái és Jonathan Hunt (az interaktív játék főhőse – a szerk.) kalandjai között mégis azt éreztem, hogy általuk gyermekkorom kedvenc könyvének attitűdje tér vissza a játékokban és a regénysorozatban.

6. Mi az az emberi hiba, amit a legkönnyebben tolerál?
A késés. Én is késős vagyok. Bár ez nemigen fér bele az egyébként precíz világomba, de tudom az okát. Szeretek ugyanis mindent befejezni, mielőtt valami másba belefogok. Egyértelműen fontosabb számomra valaminek a tökéletes lezárása, mint mondjuk időben érkezni.

7. Mi volt élete legfájdalmasabb élménye?
Édesapám elvesztése. Azóta mást gondolok még a halálon túli világról is, és sok korábban kőbe vésettnek hitt életviteli kérdésről is.

8. Ha más hivatást kellene választania, mi lenne az?
Szívesen lennék az, aki voltam. Zenész – a 90-es évek lehetőségeinek tárházával.

9. Mit csinál legszívesebben olyankor, amikor nem kell csinálnia semmit?
Rendet rakok. Ha tehetem, rendezgetem a dolgaimat, a gyűjteményeimet, a számítógépben a félredobált fájlokat. Mindeközben a fejemben is rend lesz.

10. Mi a legértékesebb tulajdona?
Sokáig azt gondoltam, hogy a mindenfajta gyűjteményem nagyon sokat ér. A lemezgyűjteményem, a hangszereim, a számítógépes kalandjátékaim és sok egyéb. Amióta viszont a kisfiam megszületett, felborult ez az értékrend. Korábban nem gondoltam volna, hogy létezik olyan viszonylat, amelyben a fenti kollekció egy rakás kacat csupán.

Papp Noémi