- Miért vonzódik annyira a kalandjátékokhoz? Ha jól tudjuk, internetes magazint is szerkesztett ebben a témában…
Büszke is vagyok rá, mert ez volt a világ első ilyen témájú újságja. Mostanában sajnos már nincs időm frissíteni az oldalt, cégem, a Private Moon Studios keretein belül viszont Agon címmel kalandjáték fejlesztésébe vágtunk bele. A mi játékunkban egy ötvenes professzor indul el 1903-ban a British Museum-ból egy rejtélyes kódexlap nyomában világkörüli útjára. Miért szeretem ezt a műfajt? Mert ezek okos, nyugodt, erőszakmentes, szép játékok, a sztori révén pedig ott van bennük a romantika. Hasonlítanak a krimire is, sokat kell bennük agyalni. Hat év óta, minden vasárnap este összegyűlünk játszani egy kisebb társasággal. Sokan meglepődnének, ha Ganxsta Zolee-t itt látnák… Olyan magával hozott, természetes intelligenciája van a játékhoz, hogy döbbenetes.
- Azon túl, hogy a Kartel producere, zenéjüket is Ön szerzi. Mennyire tud ezzel azonosulni? Puszta pénzkereset, vagy tényleg élvezi?
Kifejezetten élvezem, mert ez is egyfajta játék. Kihívás számomra, hogy helyt álljak egy tőlem távol eső műfajban is. Ráadásul, Zolee néha teljesen agyament instrukciókat ad, mondjuk, hogy ez most punkos-jazzie-horror legyen, vagy elvont-csajozós… Én meg töröm a fejem, hogy a keservét, mire gondolhatott… Érdekes kirándulások ezek. Ha a saját lemezeimet nézem, megfigyelhető, hogy az első album nagyon egyfelől jött, a másodiknál pedig elszabadult a pokol, mindennel megpróbálkoztam, kerestem a saját hangomat. A megoldást a produceri munkáim közben találtam meg, hiszen szerzőként és producerként kipróbálhattam magam, és elkezdtem figyelni, mi áll jól a Pa-Dö-Dő-nek, Császár Elődnek, Sipos F. Tamásnak. Idővel végre rájöttem arra is, hogy mi való nekem.
- Nem ette a penész, hogy a „Szabó János”, vagy a „Nincs baj, baby” nagyobb sikert aratott, mint egy olyan dal, amit a saját albumára írt?
Nem, én ezt jól tudtam kezelni. Tudtam, hogy az én fizimiskámmal és habitusommal ezeket a dalokat nem lehetett volna sikerre vinni. A személyiségem valamiért távol áll a hatalmas popularitástól. Nem irigyeltem őket, hogy népszerűbb előadók lettek nálam. Engem az exhibicionizmus nem nagyon érdekel. Azok a dalok nekem egyáltalán nem álltak volna jól, ebben biztos vagyok.
- Akkor a sors fura fintora, hogy hivatásos zsűritagként mégis beleszaladt a széles körű ismertségbe?
Tulajdonképpen így is mondhatjuk. Nem hiányzott, hogy mindenféle, mondvacsinált indokokkal a bulvárlapok címlapján lássam viszont magam. Ez a mostani népszerűség nem Pierrot-nak szól, pusztán annak, hogy néhányszor feltűntem a képernyőn. A tévé nagyon nagy úr lett. Emlékszem, az én gyermek- illetve ifjúkoromban még kedvünk volt olvasni, beszélgetni…
- Ehhez képest alig tudtuk rábeszélni a személyes találkozásra. Legalábbis hosszan kellett győzködni arról, hogy e-mailben nem lehet „élő” interjút csinálni. Ma már szívesebben beszélget arctalanul? Bezárkózott az elefántcsont tornyába?
Voltak praktikus okai, amiért nehezen álltam kötélnek, mert az idővel kicsit rosszul állok manapság. De azért is jó interneten interjúzni, mert szó szerint digitálisabb, és pontosabb az ott fogalmazott mondat. Amikor az ember kényesebb témákban kijelentéseket tesz, nem rossz azokat többször átgondolni. Azt is bevallom, hogy nincs ellenemre, ha nem találkozom emberekkel napokig. Az is előfordulhat, hogy végül mizantróp válik belőlem… (nevet)
- Az elektronikus popzene, a gépi hangzás felé fordulása is ide kapcsolható?
Az utolsó három albumomon az elektronikus zene nagyon visszahúzódott, most éppen az akusztikus korszakomat élem, súrolva már a world music-ot is. De legközelebb egy ember-gép lemezre készülök. Meg szeretném mutatni, amiben sokan kételkednek. Érdekel a misszió, hogy bebizonyítsam: igazi emberi hangzás érhető el pusztán az elektronika által is. A zenét ugyanis, egész a kezdetektől a technika viszi előre, és nem attól lesz valami emberi, hogy pontatlan, rosszul eljátszott. De nem vonzódom jobban az elektromos zenékhez, mint más műfajhoz. Háromezer darabos lemezgyűjteményem van, ezt lehetetlen lenne egy műfajon belül elérni.
- Évekig szüneteltette az előadói karrierjét. Elkeseredésből hagyta abba, mert nem olyan volt a fogadtatás, amit várt? Feladta?
Dühös lettem, mert a kiadóm és a közönségem is abba az irányba akart terelni, amerre én nem szerettem volna menni. Írjak slágereket, legyek poszter huszár a tini magazinok közepén. Akkor mostam le a bohócsminket is az arcomról.
- Nem volt abban valami védekezés, rejtőzködés a világ elől, hogy bohóc álarc és név mögé bújt? Mintha nem vállalta volna az igazi arcát.
Sokan mondták ezt, pedig a szándék éppen ellentétes volt. Én inkább önkifejezésnek, a belső világom megmutatásának szántam, nem úgy, mint amikor valaki rózsaszín hajjal jár, a feltűnés kedvéért. Azt hittem, hogy ez a deklaráltan szomorú bohóc lelkületű figura megengedheti magának, hogy azokat a dalokat előadja a színpadon. A „Hintaló álma” vagy a „Babaházak” bárki mástól furcsa lett volna, nálam meg jöhetett, sőt evidens volt. Nem elfedése, hanem felerősítése volt valaminek. Azt mutatta meg, hogy ilyen vagyok, ez az igazi arcom, és láttatni szeretném. Tudatosan felvállaltam, hogy nekem fontos ez az oldalam. Azt se felejtsük el, hogy a nyolcvanas években a külsőségek fontos szerepet játszottak. Azoknál a zenekaroknál, amelyek hatással voltak rám, nagyon erős és érdekes volt a vizuális üzenet is. Lehet, hogy ma már nem tenném meg, de akkor természetes volt, hogy én is kerestem magamnak egy külső kifejezési formát.
- Holdkóros volt gyerekkorában? Produkciós cége nevében, és a dalaiban is folyton feltűnik a Hold. Tudja, hogy a Hold női princípium?
Lehet, hogy ezért… Talán van bennem egy adag feminin jelleg. De igazából fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy a Nap nagyon nem érdekel, a Holdban szerintem sokkal több a költészet. Az éjszaka inspiratívabb, mint a nappal: kevésbé sűrű, magától értetődő, hétköznapi, és több benne a titok, a legenda. A Holdhoz bizonyosan több vers szól, mint a Naphoz, és mellesleg én úgy gondolom, hogy a popzenétől eredendően nem áll távol, illetve nem kellene, hogy távol álljon a költészet.
- „Nekem senki nem hegedül”, „Tegnap összetört egy álom”: szó se róla, ez nem az a felszabadult rock’n’roll fíling… Miközben másoknak pedig gond nélkül ír vidám dalokat.
Az utolsó slágeremben, a „Szerelemittas nyár”-ban is az a refrén, hogy „Félek, hogy megismersz, s majd rájössz, hogy csak elviselsz”. És mindezt egy lángoló szerelem, egy eufórikus fél év közepén sikerült írnom, amikor még nyoma nem volt annak, hogy valamit elrontottam volna, vagy beárnyékolta volna a kapcsolatot bármi is… De már akkor is bennem volt, hogy mindegy, milyen jó most, ez is el fog múlni. Ez a tapasztalat. (nevet) A csöppnyi keserűséget valahogy mindig sikerül elkapnom egy helyzetben, úgy tűnik, ehhez van érzékem. És ha most visszagondolok, teljesen jogos volt az akkori megérzésem. Vonzanak a szomorú szerelmek…
- Már gyerekkorában is csodabogárnak számított, társai nehezen viselték, hogy kitűnt közülük. Mással is előfordult már ilyesmi, Önnek azonban érdekes módon testi jegyei is vannak, amik a kívülállását igazolják.
Sorozáskor derült ki, hogy a derekamban egy csigolyával kevesebb van. Nem létező hátfájásomra hivatkozva akartam megúszni a katonaságot, és a végén konzíliumot ültek fölöttem, mert ilyet a kórházban még senki sem látott… Különösebb hatását nem érzem a hiányának, talán nagyobbra nőhettem volna, és nem hajlik olyan jól a hátam, mint kéne, de mást nem tudok mondani. A másik furcsaság, hogy négy tejfogam helyett nem nőtt másik. Ilyet se láttak sűrűn a fogorvosok.
- Már óvodás korában tudott írni, olvasni, számolni, s emiatt kiközösítették a többiek. Maradt meg ebből Önben máig valami?
Inkább azt mondom, hogy kimaradtam miatta dolgokból. Teszem azt, nem tanultam meg biciklizni, mert az közösségi program volt. A sportot se szerettem meg, máig sem értem, mit élveznek benne mások. A sportról szerintem később amúgy is leszoktam volna, egyszerűen értelmetlennek tartom, és idegesít. Nem látok benne semmi kifejezőerőt.
- A rajztehetsége arra is elég lett volna, hogy azt válassza hivatásként?
Azt hiszem, igen. A rajzot gimnázium után is folytattam, csak a zenében előbb találtam meg azokat az eszközöket, amelyekkel ki tudtam fejezni magam.
- Volt olyan versenyző a Megasztár döntőjében, akit irigyelt valamiért?
Valakire irigy lehettem volna azért, mert jobban mozog, másra azért, mert jobb pasi, a harmadikra, mert jobb a hangja. Ilyen alapon azonban bárkit irigyelhetnék, mert nálam nem nehéz jobb zenésznek lenni. Interpretátorként minden vagyok, csak kiugró nem. Nekem a kreativitás az erősségem, teremteni vagyok képes dolgokat. Az a tapasztalatom, hogy ha a legjobb zenészekkel vagyok is körülvéve, előfordul, hogy éppen én hiányzom, mint kötőanyag ahhoz, hogy abból produkció szülessen. Vagyis vagy irigyelhetnék mindenkit, mert igazából semmihez nem értek, vagy azt mondom, hogy ez vagyok én, és van egy foglalkozásom, ami azonos velem. Ezt meg irigyelje más..! (nevet)
- Az olyan gyerekkor után, mint az Öné, az ember általában maximalista lesz…
Ez így van. Producerként is nagyon lelkiismeretes vagyok, igyekszem a lehető legjobban megismerni a rám bízott művészt, és belebújni a bőrébe, amennyire csak lehet. Azt keresem a számára, ami szerintem valójában ő, és addig, amíg meg nem találom azt, amire tökéletesen rá tud hangolódni, és ami erős és hat.
- Igaz, hogy O. J. Sámson projektje a saját ötlete volt?
Inkább azt mondanám, hogy én találtam meg őt hozzá. Fejemben volt egy projekt, amihez előadót kerestem, és sokáig nem találtam senkit, amíg egyszer át nem ment előttem Sámson Gabi a zebrán. Õ nem látott engem, nekem viszont azonnal beugrott, hogy mindig is itt volt az orrom előtt, amit kerestem… Egyszerre mindig több dolog motoszkál a fejemben, amikhez arcokat keresek, és van, amihez évek óta nem találok, és talán soha nem is fogok.
- Sokszor utazik a Távol-Keletre. Mi vonzza benne?
Nem tudom megmondani. Talán a távolság, az, hogy egy teljesen más kultúrába csöppenek, és ki tudom mosni magamból az itthoni dolgokat. Szeretem a tisztaságát, a lassú folyását, a messzire nyúló gyökereit. Azt az alázatot, ami belőlünk már kiveszett. Olyan nyugalom és mosolygás fog el ott, ami itthon sosem. Én az a fajta vagyok, aki nem megérteni, hanem megélni szeretem Ázsiát. (-)
- Gyűjti az egzotikus fűszereket. Használni is tudja őket?
Többnyire igen, jól főzök ázsiai ételeket. A maláj, indonéz, indiai, koreai és a thai konyha az, amiben valamennyire otthon vagyok. Pont annyira különböznek egymástól, hogy az számomra izgalmas. Százas nagyságrendben vannak fűszereim, teából pedig még több, de mindkettővel foglalkozni kell, én meg inkább alapvetően gyűjtő vagyok. Időnként foglalkozom velük, aztán elfeledkezem róluk.
- És mi a helyzet az egzotikus lányokkal? Õket is kedveli?
Ha arra utal, hogy a bulvársajtó összeboronált Evelyne-nel, ismét elmondom, hogy a hír kacsa. Egyébként nincs nőideálom, egyedül talán azt lehet mondani, hogy még sosem volt igazán kövér barátnőm. Volt már olyan, aki nem volt sovány, de a nagyon gömbölyűek nem vonzanak. Nekem mindegy, milyen színű vagy mekkora, bármi megfoghat egy nőben. Na jó: legyen természetes! Piros csipkés fehérneműben, vörös körmökkel és szájjal nem tudna egy nő levenni a lábamról.
- Évekkel ezelőtt elvált. Nem hiányzik a fia közelsége?
Kemény dolog volt megszokni, hogy egy négyéves kisfiú egyszercsak már nem rohan be reggelenként az ágyamba. De semmi nem elviselhetetlen, mindent el lehet fogadni. A fiam tizenhárom éves. Jó kapcsolatban vagyunk, barátokká lettünk, de a hétköznapi életében nem tudok már részt venni. Annyira van közel hozzám, amennyire a lehetőségekhez képest lehet. Az én életformám mellett két lehetőség volt: vagy együtt maradunk kizárólag a gyerek miatt, vagy kilépek a mindennapjaiból, és lemondok a szoros kapcsolatról.
- A rend- és tisztaságmániája nagyon húzós? Mi a legfurcsább dilije?
Annyira azért nem vészes, de alapvetően nagyon rendes vagyok. A legfurcsább? Látom, hogy körülöttem mindenki laza, nem okoz gondot nekik, ha mondjuk, késnek. Én utálok késni, de a maximalizmusomból következően mégis gyakran megesik velem. Én viszont azért kések el, mert ha az előző dolgot nem fejezem be rendesen, akkor az sokkal nagyobb feszültséget teremt bennem.