Évek óta “ígérgeted”, hogy a következő albumod egy feldolgozás lemez lesz. Most inkább magadat dolgoztad fel?

Egyáltalán nem tettem le arról a szándékomról, hogy egyszer megcsinálok egy olyan feldolgozás lemezt, amit -mint mondod- ígérgetek évek óta. Azonban az 1995-ös viszszavonulásom óta számomra a lemezkészítés nem kényszer: akkor és azt szeretnék megjelentetni, ami szeretnék, amit jónak tartok és amire képes is vagyok. Így aztán előfordulhat, hogy egy régen tervezett produkció valami miatt mégis meghiúsul, vagy engedek egy spontán ötletnek és rögzítek pl. egy koncertlemezt. A Café ilyen. Nem átdolgozott dalokat hallunk rajta, hanem egy igazi zenekar által előadott változatokat.

Mennyiben különböznek a Café albumon található dalok az előző lemezeiden található verziójuktól?

Tudod, az a korlát, amelyet az okoz, hogy öt ember muzsikál meghatározott hangszereken, nem csak azt a látszólag negatív hatást okozza, hogy jelentősen egyszerűbben, szikárabban szólalnak meg a dalok, de jótékony, letisztult hangzást is eredményez, előhozza a rejtett értékeket és jobban fókuszál a lényeges zenei momentumokra. Ráadásul a zenészek élőben mindig több emóciót jelenítenek meg a hangszerük által – és ez igaz az énekesekre is természetesen. A koncertlemezeknek az a célja, hogy ezekből a hatásokból adjon vissza valamit. Ez mindennél fontosabb – nem nőhet fölé a stúdióalbumoknál uralkodó részletgazdagság, tervszerűség, koncepció. Többek között ezért is élnek meg jobban egy koncerten az ismert dalok. A színpad sokkal kevésbé kísérletező hely, mint egy stúdió?

Miért láttad szükségét, hogy így és most jelenjen meg ez a lemez?

Egy kósza ötlet volt annak idején, hogy csináljam meg a Játék c. lemezt. Egy kósza ötlet volt, hogy jónéhány “némaságban” eltöltött év után ismét próbáljunk és játsszunk a zenekarral. Ugyanilyen kósza ötlet volt, hogy szalagra rögzítsük a kávéházi hangulatú koncertjeinket, hiszen mindannyian éreztük, hogy a dalok csiszolgatásával, tisztogatásával, válogatásával valamiféle kincsre leltünk, amit meg kell örökítenünk magunk és az utókor számára is. Sok régi arcot fedezek fel a közönség között, de látok újakat is, akik – mint később általában kiderül – régóta gyűjtik vagy csak kedvelik a felvételeimet, de most jöttek el először Pierrot koncertre. Aztán olyanok is vannak, akik jóval fiatalabbak annál a korosztálynál, amely ismerheti a legnagyobb slágereket – egyszerűen betévednek és ottragadnak. Szerintem mindegyiküknek jelent majd valamit a Café, hiszen ezek régi (és új) dalok, amelyeket régen nem hallhattak, amelyeket így sosem játszottunk, amelyekhez hasonlókból is kevés hallható mostanában.

Az album hangulata nem engedi, hogy nagyobb helyeken is bemutasd a lemezt, hiszen egyik ismérve az intimitás. Nem is készülsz nagyobb volumenű koncertre?

A Café egy intimnek mondható hangulatú koncertsorozat nyomán jött létre, egy olyan zenekarral, amely erre a hangzásra, erre a hangulatkeltésre képes igazán. Valószínűleg a szerzeményeim is leginkább ilyen meghitt légkörben érvényesülnek. Azonban amennyire egy kis koncert a hangulatokról szól, annyira szólhat egy nagyobb a dalokról, a slágerekről, az együtt éneklésről. Ha úgy látom, hogy sokan vannak, akik kíváncsiak rám, biztos nem hagynám ki a nagyobb koncertek lehetőségét sem. Természetesen nem sportcsarnokokban gondolkodom, de egy színházi méretű lemezbemutatót nagyon szeretnék valamikor december elején.

Milyen szempontok alapján válogattad ki, hogy mely dalok kerüljenek fel az albumra?

Két szempont szerint válogattam a dalokat: ismertségük szerint, hiszen a fellépéseken a repertoár ugyanezen elv alapján szerkesztődik, valamint aszerint, hogy mely daloknak tett jót leginkább az élő, kamarazenekari hangszerelés. Tizenhat dal esetén még arra is kell hogy legyen lehetőség, hogy egy-egy zenésztársam kedvencét is felvegyem a listára.

Az album új dala, a Szerelemittas nyár, nem csak hangulatában más egy kicsit, mint legutóbbi Játék c. lemezed dalai, hanem szövegében is egy új arcodat mutatja. A szerelem témakört még nem hallottuk tőled ennyire nyíltan, személyesen megfogalmazni. Ez “megtörtént esemény” alapján készült?

A Szerelemittas nyár megfogalmazása számomra nem annyira különleges, mint amennyire a környezetem annak tartja, de ezt már kezdem megszokni. Nekem épp eléggé szomorkásan szép, keserűen édes és egyszerűen filozofikus – pontosan olyan, amilyennek én szeretem a dalszövegeket. Hatását leginkább azoknál a korombéli, vagy idősebb embereknél fejti ki, akik megjártak már néhány magas hegyet és mély völgyet a szerelem területén és csalódásokon, csődöt mondott elméleteken, elvesztett reményeken túl mégis megtalálnak egy új szikrát, amelytől ismét lángra lobbanhatnak. És ekkor az újra érzett boldogság mellett felsejlik a jövőtől való félelem is. A tapasztalatok okozta keserűség már előre elrontani készül az új szerelem ízét. Kénytelen-kelletlen összehasonlítgatások, ismétlések és megszokások férkőznek bele abba a gyönyörű időszakba, amelyet csak egyszerűen “meg kellene élni”, amelyben pontosan a szabadság, a tisztaság, a kirobbanó érzelem kell, hogy uralkodjon. Nos, ezért ilyen keserédes ez az én szerelemittas nyaram is, amelyre nagyon vigyázok, hogy legközelebb már szerelemittas évekről tudjak énekelni?

Közismert rólad, hogy szereted mások dalait remixelni, szívesen vállalsz ilyen munkákat. A Szerelemittas nyár dalt hogyan tudnád elképzelni más hangszereléssel?

Már a Játék c. lemez -illetve a Replay c. remixalbum- esetén kiderült, hogy az évek alatt a remixekkel, pontosabban az én saját dalaim mixeivel kapcsolatban megváltozott a hozzáállásom. Amíg egyre inkább élvezem azt, hogy mások nyúlnak hozzá a szerzeményeimhez (ez korábban talán elő sem fordulhatott volna), egyre kevésbé izgat az, hogy én magam formáljam át máshogy azokat. Azt gondolom, hogy a “producer megtalálta az előadó egyéniségének legmegfelelőbb hangzást” című skizofrén megállapítás mindenre magyarázatot ad: valóban nagyon aprólékos, tudatos munka előzi meg egy-egy album megjelenését. Eközben kristályosodik ki maga a produkció. A Pierrot produkció több mint tíz éve kristályosodik? Nem véletlen, hogy ezzel kapcsolatban egyre inkább csak egyetlen irányban gondolkodom. És hogy mindezt azonnal megcáfoljam: a kereskedelmi forgalomban is megjelenő Szerelemittas nyár c. kislemez remixei között olyan is lesz majd, ami az én kezem munkája?

Ez az album tulajdonképpen a Második Felvonás lezárása, vagy annak kezdete? Innen merre indulsz?

“Az első felvonás” valóban egy korszak lezárása volt nálam – a best of lemez, a búcsúkoncert, a smink lemosása elég markáns határvonalat húzott. Az újrakezdés sokkal óvatosabban történt és a legnagyobb őszinteséggel állítom: eszemben sem volt a Játék album készítésekor, hogy az új “felvonáshoz” új irányokat vázoljak fel. Mint említettem, minden úgy történt, ahogy szerettem volna, ahogy előjöttek belőlem a gondolatok, az ötletek, a hangok. Lám, az eltelt évek alatt a szereplők, zenésztársaim is velem maradtak. Miért is kellene lényeges változásokat várni? Életünk lehet többfelvonásos, de végül is mindig ugyanazt a darabot játsszuk.