Sokaknak elsősorban a Megasztár zsűrijéből ismerős, pedig Pierrot hosszú ideje a magyar könnyűzenei élet meghatározó figurája. Énekes, zeneszerző, producer, kalandjáték-alkotó, és immár szakácskönyvíró is .
Pierrot, polgári nevén Marosi Z. Tamás, mint szenvedélyes Ázsia-utazó ismerkedett meg a több évezredre visszatekintő kínai, indiai, thai és indonéz szakácsművészettel. „Megkóstolni Ázsiát” című, szép kivitelezésű szakácskönyve a receptek mellett gyönyörű illusztrációkkal és személyes hangvételű élménybeszámolókkal mesél a Távol-Kelet varázsáról. Bár néhány éve még a szerző is az eredeti helyszíneken vásárolt be, a speciális alapanyagok nagy részét ma már meg lehet kapni itthon, a könyvben pedig kifejezetten csak Magyarországon is megvalósítható receptek találhatók.
„Ó nem, a konyhám semmi különös” – mondja, amikor lelki szemeim előtt kezd kirajzolódni egy hi-end főzőhelyiség. „Az ázsiai otthonokban meglepően egyszerű eszközökkel állítják elő ezeket a bonyolult ételeket. Éppen ez az, ami megfogott engem”. Ha inspirációról van szó, önmagát századforduló-mániákusnak tartja. „Az ezerkilencszázas évek elején kinyílt a világ az ember számára. Ugyanazt az elvágyódást érzem, ami e kor sajátja volt, így ha csak tehetem, megyek Keletre. Egy ideje már zenében is a távoli kultúrák népi- és udvari zenéi inspirálnak. Mint szövegíró, egészen későn fedeztem fel magamnak kortársaival együtt Kosztolányit, de visszanézve megdöbbentő hangulati egyezéseket látok néhány műve és a régi dalszövegeim között… Harmincöt éves vagyok, és érzem, ahogy a dolgok lassan összeérnek bennem”.
Pierrot-nál mindig fontos szerepet játszott a vizualitás, a jó értelemben vett imágó. A nyolcvanas évek második felében saját magát találta ki, mint fehér bohóc, részt vett albumborítók, videoklipek megtervezésében, ’94 után pedig szőröstül-bőröstül hozott létre olyan produkciókat, mint Sipos F. Tamás, Ganxsta Zolee & Kartel vagy OJ. Sámson. A Megasztárban producer szerepet is vállalt, így a versenyzőket nem csak mint énekeseket, hanem mint leendő sztárokat is figyeli. „Nem kapcsolom össze feltétlenül a tehetséget a sztáralkattal, de ha egy műsor sztárt keres, akkor olyan személyiségeket kell találni, akik idolként fölé emelkedhetnek a közönségnek. Szükség van a „szomszéd fiú” típusú sztárokra, mint Bruce Springsteen, de igenis kellenek a Michael Jacksonok is, akik szinte kívül esnek a valóságon, és félistenként lehet őket tisztelni. Ez persze Magyarországon nehéz, hiszen ha a közértben találkozol az illetővel, az elérhetetlenség hitelét veszti. Éppen ezért, ha nem is a jacksoni magasságokban, de valahol a természetes többletben van a megoldás kulcsa. Az eredendően szép emberekben eleve van egyfajta emelkedettség, amit a mindennapi közegben is érezni. Másrészt, aki tisztában van a saját megjelenésével, a saját képességeivel, az nem kompenzál a színpadon, hanem alkotásra fordítja az energiáit.” De vajon nem arra valók a stylistok, fodrászok, sminkesek, személyi edzők, egyszóval szépítészek, hogy kikupálják a rút kiskacsákat is? „Valóban – mondja Pierrot – szinte bárkit „fel lehet javítani” egy fotó erejéig. Tartósan azonban nem. A csinálmányok gyorsan tönkremennek. Az emberek megérzik gyengeségét, az illető maga pedig nem bírja el a terhet.”
Mint előadó, hibaként élte meg azt a tulajdonságát, mely végül a producerkedés felé sodorta. Legelső fellépéseitől kezdve jellemző rá ugyanis, hogy előadás közben a zenésztársakat figyeli, hiába része ő maga is a produkciónak. „Annál nehezebb persze nincs, mint amikor benne vagy és mégis kívülről akarod figyelni a nagy egészet. De én mindent komplex módon próbálok kezelni. Zenészként is a minél összetettebb produkciók, hangszerelések érdekelnek, sosem voltam híve az a legegyszerűbb megoldásoknak A jó értelemben vett bonyolultságra törekedtem, ahol az egyes részletek is elkápráztatnak. Ugyanez a helyzet az ételekkel. Amikor először megkóstolsz egy ázsiai ételt, mint ha egy fali mozaikot látnál. Közelebb lépve a mozaikban azonban észreveszed a nagy egész kisebb részeit, amik további önálló részekből állnak.”
Ezt a szemléletmódot a művész egy ideje Az AGON nevű PC-s kalandjáték alkotásában hasznosítja. A játék zenéjét természetesen Pierrot-nak köszönhetjük, de emellett ő írja a forgatókönyvet, valamint a karakterek és a képi világ megformálásán is dolgozik. „Ezért akár szívesen tönkre is tenném magam. Most minden pénzemet erre költöm, hiszen egyelőre csak kínálunk és nem keresünk.” – mondja. A tizennégy részesre tervezett kaland első három epizódja Magyarországon már megjelent dobozos formában, januártól pedig néhány környező országban is kapható lesz. Érdekes, hogy a felmérések szerint a műfaj szerelmesei nagyrészt harmincon túliak, és 70%-ban nők.
Pierrot aggódásának ad hangot, ha a mai magyar könnyűzenei élet kerül szóba. „Ma Magyarországon egy média által vezérelt popzenét élünk meg. A média és a kiadók a produkciók kezelőiként kellene, hogy feltűnjenek, ehhez képest akkora hatalommal rendelkeznek, hogy a folyamat megfordult. Így nem folyhat alkotás, csak „megfelelő termékek” gyártása. A kereskedelmi rádiók által folyamatosan sulykolt végtelenül egyszerű zenék tévútra vezetik a hallgatókat és hosszabb távon ellehetetlenítik a zenészek működését is. A helyzet olyan, mintha holnaptól elhíresztelnénk, hogy csakis paprikás krumpli létezik. Tápanyagként kénytelen-kelletlen magunkhoz vennénk, és egy idő után egy egészen kicsi közösség lenne csak az, aki tudná, hogy létezik vagy létezett másfajta étel is. Az első generáció tiltakozik. A második generáció rácsodálkozik. A harmadik talán őriz emlékeket. A negyedik már nem tud róla, hogy létezhet alternatíva. Így aztán az igény is elmúlik, hiszen a hiányérzet sincs, csak beletörődés. Szomorú, mert a fiatalok először a popzenével találkoznak. Ha abban kapnak költészetet, zeneiséget, nyitottak lesznek mélyebb költészetre és zeneiségre is. Alternatívát nyújtani, ez lenne a legfontosabb. Hogy megtudják, nem csak a paprikáskrumplit választhatják.”