Harc a mérgező gyémántokért

Kalandregény, interaktív film és társasjáték mint sikeres országmarketing
(Beszélgetés a Pierrot – Gábor Endre szerzőpárossal Az ördög köve című vadonatúj kalandregényük megjelenése alkalmából)

A tavalyi Jumurdzsák gyűrűje után Az ördög köve immár második regénye. Mindkettő a Hunt Kalandok sorozat része. Hány részesre tervezi a szériát?
PIERROT: Nincs ilyen terv. Amíg el nem fogy az ötlet és a lelkesedés, csinálom, csináljuk. Pillanatnyilag legalább négy-öt további Jonathan Hunt regényhez való vázlatom hever a fiókban, de az országot járván sorra merülnek fel újabb ötletek és lehetőségek.

Amikor a játék és az interaktív film elkészült, eleve sorozatban gondolkodott, vagy a széria koncepciója a megalkotás folyamán, a siker hatására alakult ki?
PIERROT: Nem gondolkodtam sorozatban, amikor a játék készült. Később persze megláttam benne a lehetőséget, és további ötleteket dolgoztam ki, olyanokat, amelyekből a későbbiekben hasonló interaktív filmek készülhetnek. Ezek ismeretében már könnyen tudtam igent mondani az Alexandra kiadó felkérésére, ami azonban már kifejezetten sorozatra szólt.

Milyen a fogadtatása a Jumurdzsák gyűrűjének illetve a hozzá kapcsolódó játéknak?
PIERROT: Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a maga műfajában mindkettő kifejezetten sikeres kiadvány.

Regényírónak érzi magát, vagy inkább olyan kreatív alkotónak, aki többek között a széppróza műfajában is igyekszik maradandót alkotni, és a regény csak egy a sok műfaj közül, amelyben megszólal?
PIERROT: Nem vagyok regényíró. Ha az lennék, nem lenne szükségem Gábor Endre közreműködésére. Velem szemben ő mindent tud a műfajról, és hajlandó alkotótársként dolgozni az én sztori-ötleteimen, forgatókönyveimen. Az írásban azért nem vagyok bátortalan és persze arra is büszke vagyok, hogy mindkét regény tartalmaz néhány tőlem származó mondatot, de az én sajátos, kissé talán körülményes stílusomat megtartanám más típusú könyvek számára. Igen, kreatív alkotónak tartom magam, aki örömmel kipróbálja magát különböző műfajokban. Mindezek mellett erős önkontrollal rendelkezem, így ez a bátorság nem jár együtt felelőtlenséggel.

A Jumurdzsák gyűrűjéhez hasonlóan az új regény is a játékból íródott? Tehát itt is a játék született meg először, és azután a könyv?
PIERROT: Igen is, meg nem is. Az ördög köve is egy játékötlet nyomán íródott, a sztori játékverziójára máig érvényes felkérésem van a debreceni Atomki részéről, azonban ez eddig technikai okokból nem valósulhatott meg. Bízom benne, hogy ebben az évben már hozzákezdhetünk a várhatóan közel másfél évig tartó munkálatoknak.

Hogyan találtak egymásra új szerzőtársával, Gábor Endrével?
PIERROT: Endrét az Alexandra kiadó főszerkesztője, Gyuricza Eszter ajánlotta nekem, és azóta is hálás vagyok neki ezért az ötletéért. Kiválóan tudunk együtt dolgozni.

A magyarországi cselekmény és helyszín sokkal közelebb hozza ezt az ízig-vérig amerikai műfajt a hazai olvasókhoz. A szerzők érezhetően élvezettel forgolódnak a magyar történelemben és topográfiában. Maga a könyv is rendkívül filmszerű. Már eleve úgy írják, hogy forgatókönyv is készüljön belőle egy esetleges nagyjátékfilmhez?
PIERROT: Az interaktív film mint párhuzamos megvalósulási forma sokkal valószínűbb, hiszen már második alkalommal képezi egy ilyen forgatókönyv a regény történetének alapját. Nem mondom, megfordult már mindkettőnk fejében, hogy a könyvsorozat hagyományos, vagy inkább tévéfilmes megvalósításért kiált, de egyelőre nem ülünk meg egyszerre több lovat. Szeretnénk stabilizálni a Jonathan Hunt regények arculatát és sikereit is, és bízunk benne, hogy egyszercsak eljön az idő, amikor filmes megvalósításról tárgyalhatunk.

A kalandos, fiktív történet akkor valószerű, ha az olvasó már meglévő történelmi, földrajzi ismereteire épít, használja ugyanakkor bővíti is azokat. Ha a helyszínek és a háttértörténetek valóságosak. Önök nagyon precízek ezen a téren is. Mennyi kutatást, előkészületet igényel a történelmi háttér felderítése?
PIERROT: A helyszíneken zajló kutatómunkák is heteket vesznek igénybe, a könyvek és az internet ide vonatkozó anyagainak böngészésével, a rengeteg ötleteléssel és vázlatolással ez a munka legalább három hónaposra nyúlik. Csak ezután kezdődik meg a regényírás folyamata…
G.E.: …és a kutatómunka azután is folytatódik tovább, hiszen számtalan apróságba botlottam az írás során, amelyet megpróbáltam minél hitelesebben megmutatni. Például olyan fontos részleteket, hogy milyen volt az időjárás 2007 augusztusában, hány forintot kérhetett a gazda a kollégium professzorától a pusztán talált meteoritért, mivel utazhatott haza Cambridge-ből Szalay Sándor 1936-ban, és folytathatnám a sort. A múltban játszódó fejezetek szinte minden oldala adott bőven leckét történelemből.

Van-e konkrét korosztály vagy réteg, amelyet megcéloznak a Hunt-sorozattal, vagy amolyan egész-család szórakozásának szánják?
PIERROT: Nincs kijelölt korosztály, jómagam akkor érzem sikeresnek a könyvet, ha tudom, hogy kisdiákoktól idősekig mindenki örömét lelte benne. Az a szerencsénk, hogy Jonathan Hunt kalandjaiban nem találkozunk olyan helyzetekkel, amelyekre érzékenyebben reagálna valamelyik korosztály.

G.E.: Krimiíróként sokkal naturálisabb ábrázoláshoz szoktam, ezért a lányaim nem is olvasták még az írásaimat. Most mielőtt megszaladt volna a tollam, mindig rájuk gondoltam: a kezükbe adnám-e a könyvet? Ha a válaszom nem volt, addig alakítgattam a szövegen, míg a végén nyugodt szívvel adtam át nekik is.

Eger után Debrecen a cselekmény fő színhelye. A híres Református Kollégium mellett a regényben nagy szerep jut az Atommagkutató Intézetnek is. Hatvani István debreceni polihisztor, a „magyar Faust” a 18. század legismertebb magyar professzorai közé tartozott, népszerűségének bizonyítékai az alakja köré szövődő legendák is. A Hunt-sorozat koncepciójának része az ország vidéki városaihoz tartozó történelmi helyek, legendák és események feldolgozása? Országmarketinget is készítenek?
PIERROT: Igen, a szándékunk változatlan a Jumurdzsák gyűrűje játék elkészülte óta. Lényegében népszerűsíteni szeretnénk az országot a lakói számára. Természetesen nem valami átfogó marketing kampány vagy kokárdás propaganda révén képzeljük ezt el, hanem apró lépésenként, hosszú távon, a figyelemre méltó értékekre fókuszálva. Történelmünk, irodalmunk, de még tudományos életünk is olyan izgalmas múltra tekint vissza, hogy igazán van miből válogatni. Valós eseményeket, legendákat kötünk össze a fikció szálaival úgy, hogy kellőképpen „tisztelettudó” eredményt érjünk el, de az egyben vonzóvá is váljon a mai közönség számára. Mondjuk úgy, hogy „újracsomagoljuk” ezeket. Az amerikai újságíró felfedezi az országot, így a kalandjait olvasván ebben a felfedezésben – vagy inkább újra-felfedezésben – részt vesz az olvasó is, aki ezáltal egy regény történeti keretein belül, és nem egy útikönyv leírása által találkozik a tényekkel. Ez nem csupán a könyvekre igaz, hanem a készülő és tervezett interaktív filmekre, valamint a turisztikai játékainkra is, amelyek főhőse szintén Jonathan Hunt. Kis túlzással azt is mondhatnám, Hunt egy sajátos szemléletmódot képvisel, amelyet szeretnénk népszerűvé tenni, hiszen valóban képes észrevetetni, közelebb hozni a hazai kultúrkincseket.

A könyv a háttérben megfogalmazza a nagy magyar tragédiát is. Hiába a tehetség, a legjobb nyugati iskolák, a műveltség, az akarat a megújulásra, minden marad a régiben. A szívós, kitartó, szorgalmas munka alternatívájaként gyors sikerrel kecsegtet egy fausti szerződés. A magyar történelem rejtélyei mellett foglalkoztatják önöket a nemzeti sorskérdések is?
PIERROT: Nem törekszünk arra, hogy túlmutassunk a kalandregény műfaján, de azt gondolom, hogy egy különböző történelmi korokon átívelő történettel óhatatlanul kirajzolódnak egyéb összefüggések is.
G.E.: Nem vagyok történész, a jelen kérdései izgatnak. Az ön által említett fausti szerződés ma éppen annyira aktuális, mint Hatvani professzor életében lehetett. Hogy ez egyben nemzeti sorskérdés is lenne? Attól tartok, igen.

Honnan jött a gyilkos mérget tartalmazó gyémánt ötlete?
PIERROT: Debrecen számára az úgynevezett „Kabai meteorit” komoly jelentőséggel bír, lényegében az egykori monarchia elleni csendes lázadás szimbóluma. Az első olyan vizsgált meteorit, amely szerves anyag tartalma miatt került a figyelem középpontjába. Az ördög köve csupán a kabai kő nagy testvére, egy lehetséges variáns, amelynek története mégsem csupán fikció, számos ponton találkozik valós eseményekkel, ismert legendákkal, emberi sorsokkal. Ezen elemek összegyűjtése a híres és kevésbé híres tudós elmék sajátos, és korszakoktól független magatartására, hozzáállására irányította a figyelmünket. A gyilkos gyémánt esete kiváló példázata e ritka nemes viselkedésnek. Azok, akik a tudománynak szentelik életüket, mindenek elé helyezik a tudás, a megismerés fontosságát, nem csábulnak el hamis ígéretektől, és józanságuk által az emberiség őrzőivé válnak, anélkül, hogy erről tudomásuk volna. Elsősorban róluk szól a könyv.

A cselekmény kiindulópontja egy 15. századi családi tragédia, és az ehhez kapcsolódó átok és legenda. A Csák nemzetség drámája és a falu pusztulása valós történelmi esemény volt, vagy legendákból összegyúrt fikció?
G.E.: Koromszó nevű falu valóban létezett, pusztulása pontos magyarázatát nem ismerjük. Csák Aba és Bulcsú története a képzelet szüleménye, de a hátterében álló szerelmi háromszög koroktól független tapasztalat. Ahogy mindenkivel, velem is megtörtént, ráadásul egy átok is szerephez jutott benne.

A bölcsek köve az okkultisták szerint az abszolút hatalmat, az örök életet, minden betegség gyógyírját és minden alacsonyabb rendű anyag arannyá változtatásának képességét egyszerre hordja magában. Örök emberi célok. A 18. század végi Magyarországon, a felvilágosodás idején még voltak alkimisták?
G.E.: Nyugat-Európában már rég lecsengett az aranycsinálás láza, amikor Magyarországon még javában folytak a kísérletek főúri kastélyokban a 18. század derekán, olyannyira hogy Mária Terézia 1768-ban rendelettel tiltotta meg az alkímiai tevékenységet. A könyvben szereplő Szórádi báró művelt, világlátott ember, aki miután azzal szembesül, hogy a külföldről hozott elveket a gyakorlatban megvalósítani nem lehet, a fáradságos építőmunka helyett a sokkal gyorsabb sikerrel kecsegtető aranycsinálással próbálkozik, ehhez akarja megnyerni magának a híres Hatvani professzort, aminek évszázadokra kiható következményei lesznek.

Jonathan Hunt, a félig amerikai félig magyar New York-i újságíró igazi kalandor, afféle 21. századi Indiana Jones. Minden kiskölyök ilyen felnőtt szeretne lenni. Milyen elemekből állt össze Hunt karaktere, ki vagy kik adták az inspirációt a főszereplő megformálásához?
PIERROT: Nem volt konkrét előképe Jonathan Huntnak, sem élő, sem fiktív. Azt hiszem, hogy a feladat szülte őt, azaz egy ilyen alak kerekedett mindabból, amit az eredeti, Eger bemutatását célzó történet megkívánt. Persze eltagadhatatlan, hogy ilyen esetben az alkotó a környezetéből, ismerőseiből és önmagából veszi a mintákat, de nem hiszem, hogy bármelyikünk magára ismerhetne Huntban. Tény, hogy az első filmes bemutatkozás óta vélhetően nem csak bennem, de minden olvasóban/játékosban a Görög László által megformált karakter merül fel, amikor Jonathan Huntra gondol. És ezzel nincs is semmi baj, érzésem szerint ő kiváló választás volt a főhős szerepére.

Mely kalandregény, illetve fantasy szerzők, regényírók, filmrendezők hatottak önökre leginkább? Kik a kedvenceik?
PIERROT: Talán meglepő, de nekem nincsenek kedvenc szerzőim, legalábbis olyanok, akiket mint inspiráló alkotókat kiemelhetnék. A múlt századelő magyar novellistáit nagyon kedvelem, de nem érzem, hogy Csáth Géza vagy Hunyadi Sándor különösképpen hatottak volna a Jonathan Hunt történetekre. Természetesen más műfajokat és más korból származó műveket is szívesen olvasok, és a kalandregényeket sem vetem meg, de például a fantasy-t sosem szerettem. A filmekkel hasonló a helyzet. Inkább kizárt műfajok vannak, mint kedvencek.
G.E.: Én a krimik világából érkezem. Óhatatlanul Ken Follett példája lebegett a szemem előtt, aki a nagyszerű bűnügyi történetek mellett milliókat a karosszékhez szegező, letehetetlen történelmi regényeket is ír.

Hogyan lehet szerzőpárosban dolgozni, hogyan osztják meg a megírás munkáját kettejük között? Műhelymunka van, közös ötletelés, vagy elkülönülten dolgoznak, szigorúan meghatározott és kiosztott szerepek alapján?
G.E.: Az írás magányos tevékenység, nem tudom elképzelni, hogy két ember egyszerre vezeti a tollat a papíron. Pierrot kész forgatókönyvet bocsátott a rendelkezésemre, amelynek a hézagait a saját történeteimmel töltöttem fel. Egy-egy részt órákig tartó beszélgetések során veséztünk ki, a célunk az volt, hogy mindig minden részletben egyetértsünk, olyanokban is, amelyek végül dramaturgiai okokból kimaradtak a könyvből. Hónapokon át együtt éltünk a könyv szereplőivel. Akkor tudtam, hogy jó úton járunk, amikor egymás szájából vettük ki a szót, úgy meséltük el hőseink történeteit. Ezután megírtam az adott fejezeteket, majd következett az „utómunka”, addig csiszoltam a szöveget, míg mindketten tökéletesen a magunkénak nem éreztük.

Az ördög köve remekül megírt, fordulatos kalandregény. Minden Hunt-regény időutazós lesz?
PIERROT: A jelenleg ismert sztori-ötletek alapján azt tudom mondani, hogy minden jövőbeni Hunt regényben megjelenik valamiképpen az időutazás. Hol így, hol úgy. Azonban sok évre nem látok még előre. Nem kizárt, hogy főhősünk anélkül is izgalmas történelmi nyomozást képes végezni, hogy használná Ábray Pál fantasztikus találmányát.

Erdei L. Tamás