(Pierrot interjú)
Több mint huszonöt éve van a pályán, és bár kortársainak valószínűleg mindig a síró bohóc maszkja fog róla először eszükbe jutni, Pierrot munkássága jócskán túllépett az előadóművészeten. Folyamatosan új területeket, friss megoldásokat kutat – nem utolsósorban az autók terén is.
Volt már zenész, zeneszerző és zenei producer, készített rádióműsort, szerkesztett újságot, könyvet ír, és játékokat fejleszt – kihagytam valamit? Hogy fér meg ennyi feladat egy emberben, és melyikük az igazi Pierrot?
Furcsán hangozhat, de az az összetett válság, amely hosszú évek óta tépáz valamennyiünket – és itt a gazdaságin kívül gondolok arra az általános értékválságra is, amelyet elsősorban a művészek szenvednek meg -, számomra pozitívumot is hozott. Rákényszerített arra, hogy az önmagában ugyan sokrétű, de mégis a popzenére korlátozódó tevékenységi körömön túl keressek érvényesülési lehetőségeket, így mostanában csupa olyan dolgot csinálok, amikhez egyébként talán sosem fogtam volna hozzá, pedig sok örömmel és sikerélménnyel járnak. Mindemellett alapvetően mégis zenésznek vallom magam, noha névjegyemen már az áll, hogy „game-designer és kreatív producer”.
Kreatív producer… nem ellentmondás ez? Megfér egy testben az alkotóművész és a hasznot egyensúlyozó üzletember?
Ha létezik olyan, hogy felelősségtudatos művész, akkor annak a szinonimája a kreatív producer… Persze nem ilyen egyszerű a dolog. Tényleg kevés művész rendelkezik valódi felelősségtudattal, de ez így van jól. Épp ezért is van szükség arra a néhányra, aki mégis képes megérteni, kezelni, segíteni az alkotót. Netán bele is folyhatnak az alkotásba, de mindvégig egy egységes koncepció szerint, a külső feltételeknek megfelelően irányítják az eseményeket. A film világából ismert „gazdával” szemben a producer a zeneiparon belül mindig is kreatív munkát végző személy volt.
Producerként, előadóként hisz a tehetséggondozásban?
Hiszek a tehetségkutatásban, és a tehetséggondozásban is. A feltörekvőkkel kutya kötelességünk foglalkozni, hiszen ez nem más, mint a tudás, a tapasztalat, a lehetőségek átadása az arra leginkább érdemeseknek. Amit ma a televíziókban látunk, az sokban hasonlít a tehetségkutatáshoz, ám valójában nem az. Ezek csillogó show-műsorok, amelyek egyfajta típusú tehetséggel foglalkoznak csupán; rajtuk kívül még sokféle tehetség létezik a zenészszakmán belül, és mindnek kijár a felemelkedés lehetősége.
Meglepő, hogy így látja, hiszen épp egy ilyen műsorban vállalt szerepet zenei producerként és zsűritagként…
Amikor leszerződtünk, mindannyian arra vágytunk, hogy egy minőségi tévéshow keretében valódi tehetségkutató műsort készítsünk, amely magasra repítheti az arra érdemeseket. A rendszer működött, jobban is, mint arra bárki számított. A legelső széria több, máig is látható előadót adott nekünk – nem meglepő, hiszen korábban ugyanerre voltak képesek a Táncdalfesztiválok, Ki mit tudok. A probléma ott kezdődött, amikor a műfaj átalakult tisztán üzleti vállalkozássá. Rövid időn belül kiszipolyozták a termőtalajt. Sajnos ezzel a közönség szemében is leértékelték mind a műsortípust, mind magát az énekesi szerepkört. Ez senkinek nem tett jót.
Mit tekint végső művészi küldetésének, mikor fog hátradőlni, és azt mondani, ennyi volt…?
Leginkább az összetett, több művészeti ágat egyszerre érintő, amolyan „multimédia” alkotások izgatnak; ha ilyenekből minél többet, és minél nagyobbakat készíthetek, elvégzem a küldetésem. Habitusomból fakadóan mindebbe belejátszik a „békebeli múltat” firtató törekvésem is. Ami a hátradőlést illeti, már többször is próbáltam, de mindig rá kellett jönnöm, hogy igazán soha nem tudok visszavonulni. A színpadtól, a közszerepléstől igen, az alkotástól semmiképp. Nem is az anyagiak miatt, egyszerűen úgy érzem, hogy sok feladatom van még.
Most például mik vannak soron?
Ez az év elsősorban a könyvekről fog szólni. Készül a világ ősi táblajátékait bemutató „játszható könyvem”, az AGON második kötete, a Jonathan Hunt-regénysorozat harmadik epizódja, és egy apró gyermekeknek szóló képeskönyvsorozat is. Ezen túl idén is nagy kihívások várnak a játékfejlesztés terén, és csendben mondom: szeretnék ismét muzsikálni. Szerveztem egy kiváló zenészekből álló új zenekart, jó volna, ha néhányszor meg tudnánk mutatni magunkat, méltó körülmények között.