számítógépes játékból regény
Regény született a korábban zenészként, producerként ismert Pierrot számítógépes játékából, amely Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének virtuális térbe helyezett továbbgondolása: a XVIII. Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent Jumurdzsák gyűrűje társszerzője Szélesi Sándor
A Pierrot által vezetett Private Moon Studios 2005-ben megnyerte az egri önkormányzat pályázatát, amely a városhoz, illetve Gárdonyi regényéhez kapcsolódó számítógépes játék elkészítésére szólt. Így született akkor a Jumurdzsák gyűrűje című interaktív film, kalandjáték, amelynek főszereplője Jonathan Hunt, a The New York Times riportere, aki furcsa régi leveleket talál egy időutazás lehetőségéről és Egerbe utazik felderíteni az ügyet.
“Akkor még nem gondolkodtam könyvben. A Jumurdzsák gyűrűje a negyedik játékprojektem volt, méreteit tekintve a legnagyobb, de már a kisebb produkciókhoz is olyan sok kutatómunkát végeztem, olyan részletesen kellett kidolgoznom a háttértörténetet, a karakterek életrajzát és jellemét, hogy az magában hordozta egy könyv lehetőségét” – mondta Pierrot vasárnap az MTI-nek.
A zenészként és producerként több mint húsz éve dolgozó Pierrot-nak két barátja ajánlotta figyelmembe Szélesi Sándort, aki sci-fi íróként általában Anthony Sheenard néven publikál, emellett televíziós filmsorozatokhoz ír forgatókönyvet. A most megjelent regény a Jonathan Hunt-kalandok könyvsorozat első darabja, a széria elindítását az Alexandra kiadó tulajdonosa, Matyi Dezső szorgalmazta.
Pierrot felidézte, hogy a hat évvel ezelőtti interaktív film a kalandjátékok piacán kimagaslóan teljesített, és besöpört néhány szakmai sikert is. A film rendezője Komlós András, operatőre Árva László volt, Jonathan Huntot Görög László alakította, és szerepelt benne Jordán Adél, Ganxsta Zolee és Bárdy György is, aki az 1968-ban Várkonyi Zoltán rendezésében készült klasszikus filmben volt Jumurdzsák.
“Külföldön csak egy online forgalmazó oldaláról volt letölthető a játék, amelyet angol felirattal láttunk el. Ez részünkről kísérlet, teszt volt, a külföldi vásárlók jó részét eleve elriasztja, ha a mű feliratos. A tapasztalatokból okulva kezdtük el a játék egyszerűsített verziójának fejlesztését, amely a PC-s platform mellett hamarosan iPhone és iPad készülékekre is elkészül, teljesen angol nyelven, jó néhány apró, de nem lényegi átalakítással” – mesélte Pierrot az MTI-nek.
Mint elmondta, minden szinopszis, amelyekből a regényeknél kiindulnak, eredetileg számítógépes játékhoz készült. A következő, Debrecen városához és a fizikához kötődő darab szintén egy felkérés alapján íródott, de az eredeti projekt elhalt. Nemrégiben azonban egy hasonló megkeresést kaptak a debreceni Atomkutató Intézettől, amely szponzorok bevonásával kívánja finanszírozni a produkciót. “Nem lehetetlen, hogy sikerül összehangolni a két elképzelést, bár annak nagyobb a valószínűsége, hogy ezúttal a regény előbb eljut a közönséghez, mint a játék. A két produkció párhuzamosan készül, csak a játékfejlesztés hosszabb munkafolyamat” – jegyezte meg.
Arról is beszélt, hogy ha az új történetből is lesz film, szeretné lényegében ugyanazzal a stábbal forgatni, mint a Jumurdzsák gyűrűjét. A jelenlegi tervek augusztusi-szeptemberi forgatásról szólnak. Pierrot megemlítette, hogy létezik egy másik, Debrecenben játszódó történet is – amely a fizikusok helyett Kossuth Lajost helyezi a középpontba -, így később talán a debreceni önkormányzat is partnerük lehet egy hasonló interaktív filmben vagy/és könyvben.
Bár Pierrot alapvetően zenész és producer – eddig tizenegy saját lemeze jelent meg, producerként pedig együtt dolgozott Ganxsta Zoleeval és a Pa-Dö-Dővel – és szombaton is volt fellépése, régen jelentkezett önálló anyaggal. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a mai zenehallgatók nem hajlandók pénzt áldozni a zenére, és amíg a zeneipar nem tud új alapokon egyezséget kötni a közönséggel, addig nincs értelme lemezeket készíteni.
“Ez hobbinak kicsit drága, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. Kénytelen vagyok más, perspektivikusabb területek felé fordulni. A játéktervezés meglehetősen összetett tevékenység, ebben a kultúrtörténeti kutatástól a forgatókönyvíráson át a rejtvények tervezéséig és a grafikai, zenei, hangmérnöki munkákig minden megtalálható” – mondta végül Pierrot.
(Az MTI által készített interjú számos internetes hírportálon megjelent).
MTI / HVG