Talán az atomfizikusok vannak a legnehezebb helyzetben, amikor laikusokkal kell megértetniük, hogy mivel is foglalkoznak egyáltalán, ebből milyen haszna lehet az emberiségnek, és mindehhez miért van szükségük gyakran dollármilliókat felemésztő metróalagútnyi részecskegyorsítókra és más kísérleti berendezésekre. Ez nem csoda, hiszen az anyagot felépítő részecskék világa olyan absztrakt, hogy megértéséhez tényleg kevés az átlagos felkészültség, és gyakran már a kissé más szakterületen dolgozó kutatók sem értik egymást.

E meg nem értettség sok fizikus identitásának részévé vált, mások azonban felismerték, hogy hosszú távon mégiscsak érdemes megpróbálni elmagyarázni a halandóknak, hogy mit is csinálnak ők. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Atommagkutató Intézetében minden bizonnyal dolgoznak ilyen fizikusok, hiszen az intézet, Magyarországon szinte példátlan tudomány- népszerűsítő vállalkozásként, interaktív kalandfilmben vállalt szerepet. Az elkészült, félig számítógépes játékot, félig játékfilmet pedig ajándékként megkapják a Természet Világa áprilisi számának olvasói.

A Miazma című filmben a kissé Indiana Jonesra, kissé A Da Vinci-kód szereplőire hasonlító főhős egy rejtélyes meteordarab után nyomoz többek között az atommagkutató intézetben és Debrecenben. A kalandok során a számítógép előtt ülő gyerekek, ahogy mondani szokás, játszva tanulhatnak, mert a rejtélyek megoldásához némi fizikát is ismerni kell. A játékos döntéseivel maga befolyásolhatja a film menetét.

A Természet Világa talán legmeglepőbb cikkében az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának a munkatársai arról számolnak be, hogy hogyan lehet a Kárpát-medence igencsak földi körülményei között más bolygók kőzeteit vizsgálni. Erre az ad lehetőséget, hogy a talajeróziót, a folyók üledékének lerakódását vagy a vulkanizmust a Marson és a többi égitesten is ugyanazok a fizikai törvényszerűségek irányítják, mint itt, a földön. Emiatt könnyen találhatunk bolygónkon is olyan kőzeteket, amelyek hasonlók például a Marsot alkotó anyagokhoz, és így vizsgálatuk sokat segíthet az ottani folyamatok megértésében és egy későbbi esetleges űrutazás során elvégzendő vizsgálatok megtervezésében.

A magyarországi kőzetek közül a szerzők értékelése szerint például a löszformák, a bazaltvulkánok és a folyóüledékből származó geológiai formák lehetnek a legalkalmasabbak a csillagászati adatokkal való összehasonlításra. A tűzhányók kőzeteinek átalakulásából például következtetni lehet a meteoritok szülőégitestjeiben zajló geológiai folyamatokra. A marsi sivatag formálódása pedig jobban megérthető, ha az alföldi szélfútta por szállítását és felhalmozódását és hosszú távon a por kőzetté válását vizsgáljuk.

Talán nem is lehetne erősebb kontrasztot kitalálni, mint amely a bolygókutatás, az atomfizika, illetve a néhány oldallal később következő, a budai hévizek középkori írásos nyomairól szóló cikk között feszül. Ebből kiderül, hogy a magyar, ezen belül a fővárosi fürdőkultúra korántsem a török hódoltság idején kezdődött, hiszen a megszálló török főurak már évszázadok óta ismert hévízlelőhelyekre alapozva építették meg máig híres fürdőiket. Már a krónikákban is írnak meleg vizű forrásokról. Anonymus Gesta Hungarorumában arról ír, hogy Attila 450-ben Pannóniában a hévizek fölé állíttatott magának királyi székhelyet.

A XII–XIII. században született oklevelekben, úti beszámolókban, történetírásokban is gyakran találkozhatunk a hévizekkel. III. Orbán pápa 1187-es rendeletében az esztergomi vagy a budai hévforrásokat említi (itt nem egyértelmű a forrás értelmezése), míg az 1233-as budai törvénykönyv már egy teljes fejezete a melegvíz-lelőhelyekkel foglalkozik. A Természet Világa áprilisi számában olvashatnak emellett a százötven éve elhunyt Semmelweis Ignácról, a Naprendszer születéséről árulkodó csillagközi porról, határon túli matematikatanárok életpályáiról és az észak-magyarországi homokkő-birodalomról is.

Molnár

A szerző eredeti írása itt olvasható.