Opcionális vagyok a tanácsadásban

Az énekes-zeneszerező Pierrot-nak ítésztársaihoz képest kiemelt szerepe van a Megasztárban. A műsor zenei producereként gondoskodnia kell a versenyzők zenei hátteréről, mind a felkészülés, mind a döntők során. Tanácsot ad a dalválasztásban, felelős a dalok hangszereléséért, a zenei alapok legyártásért. Ez a szerepkör nem szokatlan számára, hiszen pályája során nem először segít tehetséges előadókat hírnévhez. Ezúttal is mindent megtesz, hogy még jobb legyen a produkció.

A tematikus blokkok nem könnyítik meg az énekesek dolgát. Mennyi szabadságot ad zenei producerként a dalválasztásban?

A műsor tematikája döntőről döntőre meghatároz egy ún. merítési területet. Ez néha szűkebb, ha pl. egyetlen sztár életművéből kell válogatni, néha sokkal tágabb, amikor egy zenei stílusról vagy korszakról van szó. Ezen belül lényegében bármilyen dalt választhat a versenyző, mindössze a kereskedelmi televíziós irányelveknek megfelelően arra kell figyelni, hogy az valamelyest ismert, vagy legalább fülbemászó legyen. Ez utóbbit nekem kell felügyelnem, de az egyéb szempontoknál nincs vétójogom: ha valaki ragaszkodik egy dalhoz, akkor is el kell fogadnom a döntését, ha nem értek vele egyet. Mindössze javaslatot tehetek, felhívhatom bizonyos szakmai részletekre a figyelmet, amellyel segíthetem a döntést, ha éppen valaki nagyon vacillál.

Gyakran van ilyen?

Gyakran. Jellemző, hogy minden dal esetén kikérik a véleményemet, persze van úgy, hogy nem hallgatnak rám, bíznak a döntésükben. Mindössze opcionális tanácsaim vannak tehát, mint ahogy az énektanár, a koreográfus, vagy a stylist segítségét sem kötelező igénybe venni. Lényegében mindenki úgy versenyez, ahogy ő jónak látja.

A hangszerelésbe van beleszólásuk a versenyzőknek? Sok függ attól, milyen a zenei alap. A műsor kritikusai szerint van, hogy gyengébbre, van, hogy erősebbre sikerül egy-egy számnál. Az sem mindegy, merre viszi a produkciót a zenekar?

Alapvetően nem célunk a dalok áthangszerelése. Azonban a kétperces limit és a gyakori transzponálások nem egyszer belesodornak minket ilyen megoldásokba. A zenekar adott összetétele is egyfajta korlát, az ő előadásukban óhatatlanul kissé uniformizálódik a hangzás. A zenei alapoknál a rendelkezésünkre álló rövid határidő nem mindig engedi, hogy eleget foglalkozzunk egy-egy dallal, de azt gondolom, társaimmal minden tekintetben csak büszkék lehetünk a végeredményre. Egy Megasztár széria alatt több, mint 170 dalt készítünk el. Ez fél év alatt nagyjából egy tucat nagylemeznek felel meg.

Profi zenészeknek nyilván nem okozhat gondot egy hét alatt megtanulni a repertoárt. Miért csupán minden második döntőt kísér zenekar?

Egyrészt érdekesnek tartom, hogy az egyik döntőn játszik a zenekar, a következőn pedig nem. Ettől van egy furcsa másodlagos periodicitás a műsorban. Másrészt a fent említett, némileg uniformizált hangzást időnként jólesik leváltani merészebb, elektronikusabb, adott esetben az eredetire jobban hasonlító hangszerelési megoldásokkal, ezzel másfajta zenei környezetet teremtve az énekes köré.

A „képernyős hangosítást”, pontosabban a televíziós hangot gyakorta bírálat éri. Véresszájúbb ítészek szerint a csatorna saját nézőit nézi le azzal, hogy nem invesztál jobb technikába. Élőben hallgatva a produkciókat, pláne úgy érzi az ember, nem minden jön át a tévén.

A televíziós hangot kiváló szakembergárda ellenőrzi. Idén Dorozsmai Péter kezeli a keverőpultot; elismert szaktekintély, aki a lehető legjobbat tudja kihozni a produkcióból. Ennek ellenére bizonyos hatások „átvitelére” ő sem képes: a helyszínen tapasztalható koncertélmény, a hangerővel érvényre jutó dinamika, az előadó színpadi, „élő”, karizmatikus jelenléte, a forró hangulat igazán csak a helyszínen élhető át, a kis dobozba mindezt lehetetlen bepréselni veszteség nélkül. Ráadásul a koncert-hatás nagyobb toleranciát vált ki a hallgatóságból – így a zsűriből is – pl. az apró hamisságokkal szemben: egy részük a helyszíni hangnyomás miatt nem is érzékelhető, más részük pedig mondhatni, az élő, egyszeri előadás normális velejárója. Az otthon tévézők mindezt nem érzékelhetik, ráadásul megszokván, hogy a médiában mindig tökéletesre csiszolt stúdiófelvételek szólnak (playback-show-k, videoklipek stb.), minden kis hiba hallatán felszisszennek. A tolerancia-különbségek legfeljebb akkor lennének csökkenthetők, ha több élő koncertközvetítést hallhatnánk a televíziókban és a rádiókban. Nekünk zsűritagoknak azonban minden körülmények között azt kell értékelnünk, amit a helyszínen hallunk és látunk.

A hangbeálláson mindig meghallgatja a produkciókat, kiket tudna kiemelni a versenyzők közül, akiket esélyesnek tart arra, hogy sokáig a képernyőn maradnak?

Nem tippelgetek, nem szokásom. A versenyzőkkel együtt dolgozom, igyekszem mindent megtenni, hogy mindegyikük a lehető legjobbat produkálja. Természetesen nagy szabadságuk van a produkció végleges kivitelezésben, így bőven marad számomra kritizálható vagy dícsérendő újdonság a döntő két perc után.

Népszava