A Jumurdzsák gyűrűje című interaktív film készítőit képviselte Pierrot és Görög László a Vendégszobában. Kulisszatitkok első kézből a háttérmunkáról, kedvenc kalandjátékokról, Egerről, s csaknem nélkülözhetetlen segítség a végigjátszáshoz.
Mit értenek az alatt, hogy interaktív film? [flake]
Egy film, amelynek a főhőse nem csak azt csinálja, amit a forgatókönyv és a rendező diktál neki. Mi magunk vehetjük át az irányítást felette, azaz ezáltal a történetvezetés felett. Ha a másik oldalról nézzük, akkor egy számítógépes játék, amelyre nem jellemzők a grafikai megodások, ellenben filmes és fotós elemekből felépített környezetben játszódik.
Ez a film lényegében a Egri csillagoknak egy változata? [borszék+szíízés]
Nem. Semmiképp. Van köze ugyan az Egri csillagokhoz, de sokkal inkább a mű keletkezési körülményeihez, Gárdonyihoz és korához kapcsolódik, bár szinte végig napjainkban játszódik, Egerben.
Ezt a filmet hol tudom megnézni? Mert hát kis városunkban mozi az luxus lenne! Mikor adják ki DVD-re? Egyáltalán kiadják?[ NLaciSzalka]
Ezzel a filmmel gondoltunk azokra a városokra is, ahol nincs mozi. A Jumurdzsák gyűrűjét ugyanis otthon kell nézni. PC kell hozzá (igen egyszerű konfigurációval) és egy DVD-meghajtó, leginkább.
Mennyi időt vett igénybe a forgatás? Hányan működtek közre benne? [galambkuglof]
Röviden mindkét kérdésre a válsz: sokat és sokan. De komolyan – elképesztő szerencsések voltunk, hogy ilyen kevés felvételi idő alatt, egy minimális stábbal létre tudtuk hozni ezt a produkciót.
Kik játszanak a filmben? [briel8]
Neves és kevésbé neves hazai színművészek. A főszereplő ez a pali mellettem, a Görög Laci. A címszereplő Bárdy György (ki más is lehetne), a Nagy Ellenlábas Vallai Péter, az ő ügynöke Ganxsta Zolee, a női főszereplő pedig Jordán Adél. Összesen több mint harminc színművész.
Ez a játék a film szerint játszodik? [balázs145]
Az Egri csillagok film szerint? Nem. A közös csak Bárdy György személye. Jumurdzsák alakja – de Gyuri bácsi játssza Jumurdzsák unokáját is egyben, márpedig ő nem létezett a hatvanas évekbeli filmben.
Hogyan készült a film? [kóla78]
Ugyanúgy, mint más filmek, azzal a megkötéssel, hogy egy, akkor még nem létező játékba kellett illeszkednie az összes snittnek. Ez persze okot adott némi izgalomra, mert egyszerűen “nem hibázhattunk” – mi legalábbis úgy éreztük.
Hányféle végkimenetele van a történetnek? [szkanderboy.]
Nekem az a meglátásom (Pierrot), hogy nehéz egy hagyományos jó történetet is kitalálni, akkor is, ha egy eleje meg egy vége van. Itt sem volt célom, hogy több rossz történetet adjak a nézők/játékosok kezébe csak azért mert ez egy interaktív mozi. Tehát a történet egy, de ezen a szálon több bejátható út is létezik, mindössze csomópontokban találkozunk egymással. Az a lényeg, hogy igénytől, kedvtől és tudástól függően többféle út vezet a megoldáshoz.
Mi a célja a játéknak? [wadi02]
Elsősorban szórakoztatás. Egy másfajta szórakoztatás, mint amit a televízió és más médiumok nyújtani tudnak. Ezen túlmenően Eger város bemutatása, némi ismeretterjesztés. De főleg: kaland, kaland, kaland.
Nehéz ám az ilyenre válaszolni. Te mit mondanál arra: mi a célja a nevetésnek? Hm. Meg ez attól is függ, ki “mit akar kivenni belőle”. Aki csak a rejtvényt szereti, az nyilván nem értékeli, hogy rengeteg információt kap egy városról, és annak múltjáról. De egy külföldinek például lehet, hogy ez még érdekesebb.
Milyenek voltak az előkészületek a művel kapcsolatban? [deathLilla89]
Hosszú, de izgalmas időszak volt, májustól augusztusig tartott. Épp elég idő volt, hogy beleszeressek Eger városába. Meg persze megismertem jól a történelmét, a legendáit, csak ezután készült el a forgatókönyv.
Szerintem hatalmas ötlet volt egy ilyet kitalálni, és megvalósítani. Csak így tovább. Lesz valami folytatás? 🙂 [Kódném 47]
Szerintem is az volt, “el vagyok bűvölődve”. Hogy lesz-e folytatás? Remélem, sokat beszélgetünk, tervezgetünk. De ez nem csak rajtunk múlik. Ha így lenne, már csinálnánk.
Pierrot, Ganxsta Zolee-t a régi zenei kapcsolatotokból tudtad megnyerni? Ezek szerint a mai napig jó a viszony? [Kódném 47]
Mindkettőnk jó barátja, ráadásul együtt kalandjátékozunk mostanában hármasban… 🙂 De ez kevés lett volna ahhoz, hogy felkérjem őt szerepelni egy filmban. Zolee nem színész, de már nem egy filmben bizonyította, hogy remek tehetsége van a színészi játékhoz.
Ezt a filmet miért nem mutatják a tévében? [katika@forever]
Mert ma még nálunk gyerekcipőben jár az a fajta interaktív, digitális televíziózás, ami ezt lehetővé tenné. Így – egyelőre – megmarad az élmény azoknak, akik megveszik a játékot, és akár egyedül, akár többedmagukkal végigjátszák a történetet.
Eláruljától, hogy milyen kaladjátékkal játszotok? Hagyományos papíros vagy valami online WoW és társai? 🙂 [Kódném 47]
A WoW nem kalandjáték. Nálam – Pierrot – a polcon több mint 400 kalandjáték található. 13 éve játszunk. Legutóbb éppen a Paradise, a Dreamfall, Scratches, a Secrets of Da Vinci volt terítéken. Van sok nagy kedvencem. A Myst volt az a játék, ami elkezdte a sort, és olyan izgalmas darabok köevtték, mint a kevésbé népszerű Biosys, vagy a Tex Murphy-kalandok, esetleg a Syberia két része. Ha volt valami, ami inspiratíve hatott a Jumurdzsák gyűrűjére, akkor az a Byzantine: The Betrayal volt, amelyet egykor a Discovery Channel készített Isztambulban.
Én már végigjátszottam a programot, szeretném felkeresni a helyeket, jeleket a valóságban is. Lehetséges ez? [galambkuglof]
Jaj, de jó! Végre valaki, aki már ismeeri is azt, amiről beszélgetünk. 🙂 Az összes egri, és Eger környéki helyet felkeresheted. Sajnos “magánház” is van köztük, oda nem biztos hogy beengednek, de a nyilvános helyeken majdnem mindent megtalálhatsz, amit a játékban.
Nekem megvan a játék, tetszik. De baromi nehéz, elakadtam. Hol kaphatok segítséget? Egy hete szenvedek. [vegasgergo]
Azért az nem jó, ha szenvedsz. A kalandjátékosok szokása az, hogy az ügyesek, akik először végigjátsszák a kalandot, csinálnak egy ún. walkthru-t (végigjátszást), amelyből a többiek is segítséget meríthetnek, ha elakadnak. Szerintem ahogy nő a Jumurdzsák-játékosok száma, esélyesebb, hogy lesznek fórumok is, ahol megtárgyalhatjátok az élményeiteket.
Az interaktív filmpiac korábbi alkotásai igencsak nagyot buktak, számos negatív kritikát kaptak. Miért gondoljátok azt, hogy a ti produktomotoknak nagyobb sikere lehet? [ned arcast]
Egyáltalán nem vagyok képben az “interaktív filmpiac” történéseivel kapcsolatban, sőt, szerintem az egész olyan kicsi, lehet, hogy szinte nincs is. Ehhez képest mi nem sikert szerettünk volna csinálni, hanem egy izgalmas, új produkciót, amlynek a formája történetesen interaktív film. Azt hiszem, hogy azon kívül, hogy szinte mindent sikerült elérni, amit terveztünk, mint “alternatív városmarketing” is remekel a Jumurdzsák gyűrűje.
Eger önkormányzata kért fel a játék elkészítésére. A városmarketing tehát nem kérdés. Feladat volt. Kihívás. Az új forma minden alkotónak egy fontos inspiratív tényező. A (kaland)játék pedig közös szenvedélyünk, ami egyben egy újfajta történetmesélés lehetőségét is hordozza magában. Megcsináltuk. Ilyesmit szerettünk volna…
Van ebből a játékból letölthető demó? Kipróbálnám. [poharkrem]
Lesz.
Köszönjük a beszélgetést, láthatóan sokan vannak még olyanok, akik csak tudnak a játékról/filmről, de nem tudják pontosan, hogy mi ez, eszik-e vagy isszák. Számukra melegen ajánljuk a Jumurdzsák gyűrűje honlapját.
Origo
Az eredeti cikk itt olvasható.