Pályafutásának második válogatáslemezét készítette el Pierrot. A Best Of címet viselő album az énekes 1989 és 2009 közötti dalainak legjobbjait tartalmazza, illetve szerepel rajta néhány különleges szerzemény is.
Pierrot első, 1995-ben megjelent válogatásalbumának Az első felvonás volt a címe. Azon a lemezen az énekes pályafutása kezdetének legsikeresebb dalai, illetve személyes kedvencei kaptak helyet. Az a lemez azonban már aktualitását vesztette, ezért Pierrot egy új gyűjteményes albumot állított össze, amelyen már az 1995 utáni felvételek közül is tartalmaz néhányat.
Az új albumon hallható többek között az 1989-es úgynevezett Nulladik albumról származó Ha megállítanád az időt című szerzemény, amely egy padlásról előkerült rádiós master-szalagról megmentett egyetlen felvétel. Szerepel rajta A bohóc című dal egy korábban meg nem jelent változata, a Time After Time hosszú remixe, de a Jumurdzsák gyűrűje című kalandjáték főcímzenéjeként ismertté vált Otthon is. A lemezen egy vadonatúj dal is hallható, A kép című szerzemény egy régi szingapúri musical betétdal feldolgozása.
A cikk eredetije itt olvasható.