Pierrot: Szerelemittas nyár

Pierrot Café c. új albumához készült videoklip több szempontból is érdekes. A felvételek ugyanis nem csak az operatőr kamerájával készültek, hanem – mint az a klipben is látható – maga Pierrot is forgatott egy kézi kamerával, és ezek a képek is bekerültek a klipbe. A történet nyáron a budapesti belvárosban játszódik, Pierrot sétál és egyre-másra csak szerelmes párokat vél felfedezni. Közben látjuk a zenekarát, amint egy tetőtéri kerthelységben zenél, míg Pierrot feléjük tart.

A klip második harmadában egy érdekes képsor szemtanúi lehetünk: Pierrot az igen forgalmas Clark Ádám téren ül egy bárszéken, míg a forgalom hihetetlen gyorsan pörög körülötte.

“Ez volt életem egyik legnehezebb 45 perce. Háromnegyed órán át kellett mozdulatlanul ülnöm a tér közepén a forgalomban, míg a stáb filmezett. Hihetetlen meleg volt, benzingőz, zaj. A stáb jót mulatott rajtam, hiszen ők leheveredtek a fűbe és ebédeltek, a kamera meg csak forgott magában. Egyszer-kétszer oda is jöttek hozzám, az orrom előtt ették a szendvicsüket, nekem meg nem volt szabad még egy picit sem mozdulni. Amikor vége lett a snitt forgatásának, kaptak is tőlem rendesen?”

A Pierrot által forgatott részek eredetileg nem is kerültek volna bele a klipbe, de az eredményt a rendező olyan jónak találta, hogy végül a vágásnál mégiscsak beleillesztette azokat.