A kétségbeesett düh miatt húztam le a függönyt. Nem voltam megelégedve a harmadik lemezem fogadtatásával. Éry Balázs véleménye szerint túl fiatalon adtam elő komoly hangvételű dalokat. A közönség egyszerűen nem rajonghatott értem annyira, mint a bugyuta szövegeket daráló, laza viselkedéssel tüntető “popsztárocskákért”. A bohóckülsőm és a belső világom sem felelt meg a sztárokról alkotott képnek. Utólag úgy látom, hogy két szék között a földre ültem. A nálam idősebb közönség nem fogadta be a zenémet és a szövegeimben meghúzódó gondolatokat, a fiatalabbak zöme viszont – a kiadóval együtt – folyamatosan slágereket várt tőlem. Ez a párhuzam a szakmán belüli megítélésemre is jellemző lehetett. Már csak a korom miatt sem férkőzhettem be a popzene nagy öregjei közé, azonban a kérészéletű haknistákkal sem lehetett együtt emlegetni. A két korosztály között nagy űr tátong, persze lehet hogy csak én nem találkoztam olyan művésszel, akit a partnernek tekinthettem volna. Ráadásul előadóként az is dühített, hogy a másoknak írt dalaim – amelyeknek lényegesen könnyedebb volt a hangvétele, mint az általam énekelt nótáknak – gyakran komoly sikert arattak… Sokáig törtem a fejem a megoldáson, végül egy szép napon eldöntöttem: nem vergődöm tovább ebben a reménytelen helyzetben. Kicsit szüneteltetem magam. Visszavonulok a színpadtól és nem készítek nagylemezt sem. Több gyermeket egyelőre nem hozok világra oda, ahol nincsenek meg a biztonságos életfeltételek. Egyszer talán megváltozik a helyzet, esetleg gazdag vagy befolyásos leszek, és azt csinálok, amit akarok… Akkor ezt mondtam. Manapság már nem vagyok ennyire szigorú.
Rád vall, hogy a búcsúdat is pontról pontra megtervezted. Az első lépés az volt, hogy válogatáslemezt jelentettél meg. Ha jól emlékszem, ragaszkodtál a limitált példányszámhoz.
Úgy terveztem, hogy Az első felvonásból mindössze ötezer példányt készítünk. Az EMI-Quint illetékesei azonban keresztülhúzták a számításomat, és további hanghordozókat is piacra dobtak. A történethez tartozik, hogy először ki sem akarták adni a Best of… albumot. Azzal indokolták, hogy a szerződésem új lemezre szól, és különben sem látnak üzletet a válogatásban. Csak azután jöhetett létre egyezség, hogy magamra vállaltam a master és a borító előállításának költségeit. Cserébe azt a feltételt szabtam, hogy az album csupán ötezer példányban jelenhet meg. Általam aláírva, afféle exkluzív kiadványként. Persze a bosszú is motiválta a lépésem: ha már kihúzták a zsebemből a pénzt, legalább a produkcióban nem bízó kiadó se keressen a lemezen! Ehhez képest a megállapodásnál két-háromszor több hanghordozót gyártottak le. Betömték a számat a befolyó royalty valamint jogdíj összegével, és mosolyogva kerestek rajtam egy rakás pénzt. Azt viszont nem értem: ha a limit nem jelentett akadályt, akkor miért nem lehet ma is kapni a lemezt? Ugyanis a potenciális vásárlók gyakran megkeresnek az Interneten vagy levélben, és azt írják, hogy hiába vadásszák hónapok óta Az első felvonást, lehetetlen megkapni. Õszintén megmondom, a legkitartóbbaknak saját kezűleg másoltam CD-t, pedig irtózom a kalózkodástól.
Az Első felvonás dalainak egy része új zeneruhát kapott. Miért volt erre szükség?
A Babaházak II.-n korábban már helyreraktam az első lemez dalait, a Levelek a Holdba pedig már az új hangzásvilág jegyében született. A legnépszerűbb nótákat azonban a számomra hibás Nekem senki nem hegedül tartalmazta. Kilógtak volna a sorból, ha közös albumon szerepelnek a későbbi darabokkal, ezért újra feljátszottam néhány felvételt. Szerintem megérte a fáradtságot.
A film című új dal milyen megfontolásból került fel az albumra?
Érdekes a történet. Még évekkel azelőtt írtam egy dalt, de sohasem éreztem annyira jónak, hogy komolyan foglalkozzam vele. Valami hiányzott belőle. A Mechanikus narancs készítése közben úgy döntöttem, egy bizonyos témáját, szaknyelven a verse részét felhasználom. Később az egyik Pa-Dö-Dő lemez kapcsán a lányok – mindketten szerepeltek a darabban – felkértek arra, hogy a musicalben már egyszer elsütött zenei ötletből írjak nekik teljes dalt. Hozzáraktam hát a régi refrént, és a szerzemény Ugye nem unod még címmel felkerült a Pa-Dö-Dő aktuális albumára. Később, a Best of… lemezem felvétele alatt beugrott az eredeti, azóta is kibontatlan nóta témája. Kidolgoztam, javítottam a szövegén, és bonus track-ként feltettem a válogatásra. Megszületett vagyis inkább újjászületett egy dal, amelynek 1995-ben külön aktualitást adott a mozgófilm századik születésnapja.
A Budai Parkszínpadon tartottad az előadói pályafutásod első felvonását lezáró búcsúkoncertet. Milyen emlékeid maradtak a különleges estéről?
Több szerencsétlen előjel volt. A koncertet este nyolcra hirdettük meg, de fél nyolckor javában zuhogott az eső. A dobfelszerelés még nem került fel a színpadra, és a hangosztály félkészen várakozott az öltözőben. Úgy nézett ki, hogy elmarad a buli. Hihetetlen csoda folytán, szinte varázsütésre kiderült az ég, és az utolsó pillanatban sikerült felrakni a felszerelést a színpadra. Számomra különösen emlékezetes, hogy a telihold fényében játszottuk le a műsort. A nem mindennapi előjáték után több érdekes esemény is történt. Már rögtön a kezdés megdöbbentett mindenkit. Az akkor még újnak számító, élethű viaszmásom gubbasztott a színpad közepére állított széken. Nagy volt a csodálkozás, amikor mikrofonnal a kezemben megjelentem “magam mellett”. Később sztárvendégként Sipos F. Tamás és a Pa-Dö-Dő is megjelent a színpadon. A műsoruk alatt – mint a “nagyok” – új ruhába öltözhettem. Mégis talán a záróaktus volt a legemlékezetesebb. Egy instrumentális nóta alatt kivonultam. Előtte azt mondtam, hogy a kódánál megjelenek újra – és utoljára. A csillogó selyemruha helyett egyszerű pólót vettem fel, amelyen egy fotóról még a megszokott bohócarcom fehérlett, de rajtam már nem volt sem alapozó, sem festék, sem lakk, sem rúzs. Eljátszottuk az utolsó dalt. Persze a Film volt az. Dugig volt a nézőtér, mindenki tapsolt, kiabált, leírhatatlan volt az élmény. Ha a visszavonulásomat nem tavasszal, a válogatáslemez készítése előtt határozom el, biztosan meginogtam volna a koncert fogadtatásától. Végig felfokozott idegállapotban voltam, csoda, hogy sikerült végigcsinálnom. Utólag csak azt mondhatom: fergeteges buli volt, amelynek a hangulatát híven tükrözi A film című dal helyszínen forgatott videoklipje.