Az új dalok hangszerelése a 2013-ban, három év koncertszünet után Pierrot által összehívott nyolctagú zenekar hangzásvilágára épül, bár ez nem volt szigorú szempont. Azonban a korábbi Pierrot albumokhoz képest a Carousel látványosan gitárcentrikus, és sok egyéb, inkább az amerikai folkban előforduló hangszer jelenik meg a dalokban, olyanok, mint a banjo, a mandolin, az ukulele, a steel gitár, a hegedű, a harmonika, a washboard, a doromb és mások. Ezen túl azonban egy-két dalban szerepet kap a vonós és fúvós zenekar is, valamint mindvégig jelen vannak a billentyűs hangszerek – elsősorban az orgona és a zongora –, de jóval kisebb hangsúllyal, mint azt az alkotónál az elmúlt 25 évben megszokhattuk. Az észak-amerikai folk hangszerek megjelenése azonban nem jelenti azt, hogy a Carousel country stílusú album. Hamisítatlan Pierrot dalok csokra ez, amelyet a hangszerelés hangzásra egységesít ugyan, de stilárisan hasonlóan változatos, mint a korábbi lemezek.
A folytonosság a dalszövegek terén is nyilvánvaló. A szerző gondolatai alapján ugyan egyértelműen egy idősebb, érett művészt láthatunk viszont tíz év elmúltával, de az érzékenység, a témaválasztás és a melankóliába hajló hangulatok ismerősek lehetnek a régi rajongók számára. Mindamellett a Carousel összességében talán az eddigi legpozitívabb Pierrot album, gondolatvilágából süt az életigenlés és a szándék, hogy óvatosan megoldásokat kínáljon, például az életközépi válság problémáira – talán ez utóbbi eszközeként több dal érezhetően egy olyan lírai én szemszögéből íródott, aki egyértelműen nem azonos a szerzővel.
A címadó és egyben a lemezt nyitó felvétel, a Carousel egyfajta bevezető, amely amellett, hogy az 1999-es Játék c. albumnál elejtett fonalat veszi fel és szövi tovább, mindenképpen külön áll a többi daltól. Pierrot itt harsány kikiáltóként invitál körhintázásra egy furcsán bizarr, különösen tarka világba, amelyben az egyes lovak és hintók maguk a lemez dalai. Az intróban megidézett különleges mesevilág később visszatér A bűvös bolt c. dalban, ahol az álomszerű, mégis igen plasztikusan megformált jelenetben egy gyermekszínész szerepeltetése is erősíti a hatást. A gyermek a kapocs az Óriás c. dalhoz, ahol a felnövő és a szülői házat elhagyó gyerek témája a szerzőre oly jellemző szép-szomorú feldolgozásban kerül elő, némi nosztalgikus felhanggal. A nosztalgia általánosan fontos szereplője a lemeznek, azonban sosem lesz belőle a múlt feletti siránkozás, inkább a továbbindulás lendülete érződik az olyan dalokban is, mint az Eltelt néhány év, a Hogyha elmúlna egyszer és Az esküvőd. Ezekre a szerzeményekre is jellemző a megoldáskeresés, a problémákból való kiút keresése, de egyes dalokban kifejezett témaként jelenik meg mindez. Ilyen a Talán ő, A hős, és a főként a kérdőjelei által nyugtalanító Holnap is. Ez utóbbi dal az egyik legsötétebb pont a lemezen, amelynek párjául a legfeljebb a régebbi, de eddig lemezre még nem került A torony szolgál: sorai manapság még talán aktuálisabbak, mint a tíz évvel ezelőtti keletkezésének idején voltak. Ezek a sorok pedig nem csak társadalomkritikát, de finom költőiséget rejtenek. Akik Pierrot-nak ezt az arcát szeretik leginkább, szintén nem fognak csalódni a Carousel albumban. Õk minden bizonnyal az impresszionista festményt idéző módon bemutatott A vén tengerészt, vagy a vele szemben izgalmasan realista Giselle c. művet zárják majd a szívükbe.