interjúkönyv

1999-ben, a Játék c. “visszatérő album” megjelenésével egyidőben napvilágot látott az Álarc nélkül c. interjúkötet, amelynek főszerkesztője Pierrot. Az interjúkat Major Mihály, a soproni Panoráma Rádió egykori munkatársa, azóta több hasonló könyv (Irígy Hónaljmirígy, Ganxta Zolee) szerzője készített, a kiadást a ZajZone kiadó vállalta. Az alábbiakban néhány részlet olvasható a kötetből – kedvcsinálóként is, hiszen az Álarc nélkül megrendelhető a BOLTban.

A csodabogár családi háttere

Furcsa gyerekkorom volt. Rendesen elveszve éreztem magam, nem nagyon tudtam, mi zajlik körülöttem. Kifejezetten rendezett körülmények között, igazi középosztálybeli, polgári családban nőttem fel. Alapvetően mindenem

» Tovább olvasom

Pierrot álma

A gimnázium négy éve alatt szinte folyamatosan működött a zenekar. Dalokat írtam, billentyűztem és vokáloztam. Az énekléshez azonban nem volt kedvem, pedig rengeteget bajlódtunk az

» Tovább olvasom

A producer oroszlánkörmei

Időrendben először a Pa-Dö-Dő számára írtam dalokat, azonban az első komoly produceri munkám Sipos F. Tamás szólópályafutásának egyengetése volt. Tamás az Exotic felbomlása után önálló

» Tovább olvasom

Az apokaliptikus gourmand

Szeretem a különleges ízeket. Rengeteg éttermet kipróbáltam Budapesten, és azt vettem észre, hogy az egyre szaporodó kínai és távol-keleti éttermek jelentik számomra a legnagyobb kulináris

» Tovább olvasom

Rádiózás

Rónai Egon a hazai rádiós műfaj egyik ismert és elismert alakja szinte együtt kezdte rádiós pályafutását Pierrot-val. A Danubius Rádió népszerű műsorvezetője az egykori “Video

» Tovább olvasom