Néhány évente rám jön a táblajáték-mánia. Első lépésként rögtön megfertőzöm a környezetemet is, hiszen ilyenkor, a láz hatására megnő a társaság-igényem: az egyébként magányos alkotó egy időre fokozottan kívánja mások jelenlétét, ami persze jó nagy beszélgetéseket és szórakoztató partikat is jelent. Aztán a kór a második szakaszban teljesen elhatalmasodik az agyamon, és a világtól való elvonulásra késztet: a társas játékok közben bennem felmerülő kérdések ekkorra olyan nyomással nehezednek már a gondolkodásomra, hogy nekiülök, és napokig, hetekig kutatásokat folytatok e témakörben, olvasok, jegyzetek, linkek, vázlatok tucatjait hozom létre. Aztán a tünetek – általában valami más, erősebb stimuláció hatására – ismét elmúlnak. Egy időre…

E krónikus vonzalom egyszerűen leküzdhetetlen, pedig egyre erősebb gyógyszereket vetek be ellene. Emlékszem, az első alkalommal, még kisiskolás koromban, úgy próbáltam védekezni, hogy létrehoztam egy saját táblás játékot egy akkoriban népszerű játéktermi videojáték alapján. Pechemre nagy siker lett a barátaim körében, így nemsokára újra kénytelen voltam bevetni ezt a gyógymódot. Tizennyolc éves koromig mintegy féltucat, máig működőképes, hovatovább izgalmas játékot találtam ki és valósítottam meg rajztáblákon, kartonok, matricák, Letraset betűk és színes tollak, ceruzák segítségével, valamint gimnáziumi társasjáték klubot alapítottam és vezettem, és egy saját fejlesztésű oktató játék által készültem fel az érettségire. Aztán a húszas éveimben “egyéb más stimuláns elemek” elfeledtették ezt a szenvedélyt.

Pontosabban még nem voltam harminc, amikor egyszer csak újra rám tört a vágy, hogy behatóbban foglalkozzak a témával. Abban az időben már nagyobb rálátásom volt a különböző korok és kultúrák – elsősorban zenei, hangszertörténeti – hagyományaira, így csak egy oldalirányú lépést kellett tennem, hogy (ezúttal sokkal inkább néprajzi oldalról) ismét megközelítsem a játékokat. Segítségemre volt akkor egy hamvába holt multimédia produkció és annak felkért etnográfus szakértője is, és bizonyára minden másképp alakul, ha nem épp abban az időben válok a számítógépes kalandjátékok rajongójává és gyűjtőjévé. De nem akarok ennyire előre szaladni. Először ugyanis hatalmas, valóságos, és nem virtuális ládákban gondolkodtam. Olyan ládákban, amelyben 10-12 táblás játékot helyezünk el. Mindegyik pazar kivitelben: fából, fémből, üvegből, agyagból és különleges műanyagból, s hozzá a figurák hasonló kivitelben, mindegyik egy-egy műremek. A grandiózus kollekciót hozzám hasonló őrült gyűjtőknek szántam, és bár a projekt – ma már nyilvánvaló, elsősorban logisztikai és anyagi problémák miatt – nem jött létre, akkoriban meglepően sok pozitív visszajelzést kaptam, elsősorban angliai kereskedőktől.

Elkeseredésem nem nyomasztott sokáig, ugyanis időközben multimédia fejlesztővé lettem a legújabb cégem élén, így új produkciót láttam a táblás játékokban, olyat, amely ráadásul jobban ki tudja emelni az egyes játékok kultúrtörténeti hátterét. Laza, kalandjátékos történet szövődött a hosszas tanakodás után kiválogatott tucatnyi játék köré , és megszületett Samuel Hunt professzor alakja is, aki épp születési helyükön találkozik ezekkel. Ez a játékterv kapta először az Agon címet. Kétszer is nekifeszültünk, de egyszer sem sikerült az eredeti elképzelés szerint megvalósítani.
Egészen 2003-ig volt így. Akkor újra előkerült az Agon ötlete, de most már elsősorban mint kalandjátéké. Nem volt sokkal több esélyünk, már a fent említett cég sem létezett, mégis sikerült. Új stábbal, új lendülettel és új koncepcióval – valamint egy tíz éve még merésznek számító stratégiával, az internetes szoftverterjesztés ötletével – megszületett az első epizód, majd nem sokkal ezután az első dobozos kiadvány a tengerentúlon, és ezáltal egy új perspektíva az én életemben is (miközben mások épp bezáródni készültek). A táblajátékok az Agon kalandokban továbbra is szerepet játszanak, még ha nem is kifejezetten központi szerepet. A háttértörténet ezekre a táblákra épül, és Samuel Hunt a mai napig “utolsó lelőhelyük” felkutatásán fáradozik. A játékok köré szőtt kalandos történet ma már azonban burjánzó borostyánként borítja a korábbi koncepciót, így várható volt, hogy a régi szenvedély a táblás játékok iránt ismét új utat keresve fog feltörni bennem.

Ennek eredménye mindaz, ami 2011 év végére megszületett, és ami ismét új perspektívákat nyit – anélkül, hogy korábbiakat bezárásra kényszerítene. A könyv, amely sok másik mellett bemutatja majd’ az összes játékot, amelyet majd egykor, a történet során Samuel Hunt professzor is megtalál majd, valamint az új, tablet formátumú gépekhez készült szoftver sorozat, amely válogatást ad a könyv repertoárjából és elektronikusan is játszhatóvá tesz tizenkét táblás játékot.

Most tehát jól vagyok, mondhatni, tünetmentes. Azonban érdemes készülni arra, hogy ez az állapot nem sokáig tartható, és újra felszökik a láz. Ki tudja, milyen hatással lesz rám és a környezetemre legközelebb…?