Pierrot-tól minden alkalommal valami eredetit vár az ember, hiszen már belépője olyanra sikeredett annak idején. Többedmagammal ezt vártam volna tőle most is, erre tessék. Igaz, mostani albuma roppant izgalmas, de nagyon hiányoznak belőle az új saját alkotások. Szerinte mostanában megfogyatkozott az igény rájuk. Nehéz elhinni… Szerencsére, a fejébe vette, ő “megreformálja” a hazai popzenét és elég makacs, no meg alapos alak ahhoz, hogy mindezt végigcsinálja. Megjegyzem, elég vicces, hogy ezt is egy “Bohócnak” kell elkezdenie a “Király” helyett…
A kezdeti imidzs álarca, ami mögé elbújhatsz, még most is rajtad van láthatatlanul?
Keveseket engedek magamhoz egészen közel, ez tény.
Ki ismerhet ki, kerülhet hozzád közel, és miért?
Egy közeli ismerősöm jellemzett úgy nemrég, hogy szinte azonnal “nyitott ajtókkal” várok mindenkit, de van előttem egy fal, ami mögött vagyok valójában én. Oda csak a kiválasztottak juthatnak be, de nem kell sokáig várniuk erre, csak amíg megnyerik a bizalmamat.
Nehéz?
Volt elég keserű tapasztalatom, így óvatos vagyok. Hiába kellemes az első benyomás, ha utólag kiderül, hogy érdekek húzódnak mögötte.
A szerelemben is?
Akadt, aki érdekből közeledett. Az a rockzenész, aki a rajongói, azaz a közönség közül választ magának, azt hiszem tévúton jár, vagy valami egészen másra vágyik, mint egy igazi társas kapcsolat. Nekem az esik jól, ha olyan valakit sikerül meghódítanom, aki nem ismer a színpadról.
Van ilyen?
Igen. Előfordul. Ha a bemutatkozás után visszakérdez a nevemre, már jó jel…
Ami a számaidat illeti, a szövegeid szintén mesevilágot, álmokat tükröznek, vagy a való életből ellesett történetek, és te vagy mögöttük?
A legőszintébb a saját dalaimban vagyok. Ezek az én gondolataim, az én elveim és döntő többségben az események is velem történtek meg. Ha valaki egy kicsit odafigyel, a dalszövegek alapján valóban rám találhat ? bár a megismeréshez jóval több kell.
A most megjelent Café c. albumon tematikai okokból, vagy félelemből készítettél csupán egyetlen új dalt, és a többi csak feldolgozás, vagy más munkált benned?
A legegyszerűbb válasz erre: ezt a lemezt nem én találtam ki, hanem a zenekarom. Éry Balázs barátom régóta rágja a fülem, hogy egyszer mutassuk meg mindenkinek, hogy mindenféle felhajtás nélkül, a maguk tiszta egyszerűségében is működnek ezek a dalok. Ettől függetlenül igenis a tematikám része, mert úgy érzem, most kellett megcsinálnom.
Ez egy új album felvezetése?
Lehet ezt is mondani. A pályám első felvonása ’95-ig tartott, aztán egy nagy pauza következett, amikor semmi sem történt velem, mint előadóval. A hatalmas űrt valahogy át kell kötnöm. Közben a zenekarommal elkezdtünk ismét játszani (miért is ne alapon), és ez nagyon jól sikerült koncerteket eredményezett. Mostanában többet dicsérnek, mint piszkálnak, amit nem igazán értek, mert eddig nem ez volt a jellemző. Így aztán direkt jó ötletnek tűnt, hogy emlékeztetőnek, kedvcsinálónak most csináljuk meg ezt az albumot, amellyel egy picit újra a köztudatba vihetem a Pierrot nevet.
Netán féltél berobbanni egy új albummal?
Idén nem terveztem, úgy gondoltam, jövőre jelenik majd meg, ami – a mostani albumtól függetlenül – még most is áll. Talán már titkot sem árulok el azzal, hogy elmondom: a következő egy feldolgozáslemez lesz, amelyen a ’80-as évekbeli kedvenceimet szeretném bemutatni. A tervek szerint egyetlen új nótát sem fogok írni.
Miért bujkálsz el?
Bujkál a fene, nekem most ehhez van kedvem! Nincs bennem kényszer.
Elfogadom, de akkor hol maradsz te? Hol lesznek azok a gondolatok, amelyek sztárrá emeltek, és amelyekért imádtak, amelyekre vélhetően kíváncsiak?
Egyrészt megígérhetem: továbbra is minden dalhoz ugyanazzal az igénnyel fordulok, mint eddig, nem fog senki csalódni bennem. Másrészt pedig kik, hányan kíváncsiak minderre? Nincs igazán szükség a gondolatokra. A tavalyelőtti Játék c. lemezem, amelynek dalaira a mai napig büszke vagyok, eladási adatai alapján meg sem közelítette a vártakat. Nem volt életképes a piacon, bár aki ráakadt, akinek valójában szólt, az nagyon kedvelte. Három dolgot tehettem: 1. elismerem, hogy hülyeség volt újra próbálkoznom és visszadugom a fejemet a homokba. 2. úgy tűnik, az életben maradáshoz különböző váltások kellenek, ezért stilisztikai és plasztikai műtétekre lesz szükség 3. Nem érdekel az egész. Ez utóbbi lett a megoldás. Holnaptól azt csinálom, amihez kedvem van. Ha megteremtem hozzá a feltételeket, akkor kiadom, ha nem, akkor nem. A Játék album masterének költségvetése az egekig szökött. Nem sajnálta a kiadó sem a pénzt, némi szponzorom is volt és én magam is feltettem rá több, mint egymillió forintot. A látszólagos sikertelenség ellenére is megérte. Szerintem nem is volt még ilyen lemez itthon. Ez az én játékom. Szórakozom a Café-val is, és szórakozom majd azzal a lemezemmel, amelyen a ’80-as évekbeli elektronikus zenei kedvenceimet dolgozom fel akusztikusan. Jelenleg nincs egy kiéhezett tömeg, amely az én lírámra ácsingózik. Azoknak, akikkel meg mégis egy nyelvet beszélünk, kell adnom néha valamit, mert a végén végleg elveszítik a reményt.
Ez elég viccesen hangzik…
Azt gondolom, ezt a közönséget a média elüldözte. Ma már az emberek nem úgy hallgatják a zenét, mint régen, hogy közben várnak tőle valami olyat, ami nekik szól.
Elveszett a mondanivaló?
Nem téma-hiánnyal küszködünk, mindössze kevesen vannak az olyan előadók, akik hitelesen tudnának az ostobaságoknál többet is mondani a közönségnek, de a közönség is – megismervén a bután szórakozás felemelő élményét – lassan kikéri magának, hogy gondolkodjon. Itt tartunk.
Szerinted ez kinek a hibája?
Azért ez nagyon összetett… Elsősorban a kereskedelmi médiáé, amely elfogadottá, kvázi kötelezővé tette az “eccerűséget”. Folyamatosan százalékot kutatnak és keresnek, mert csak a biznisz a lényeg, az érték másodlagos.
Ennek ellenpéldája az a hatalmas tömeg, amely a fesztiválokon – EFOTT, Sziget… – az “alternativizmus” felé fordult.
Tökéletesen igazad van. Az egyik ellentéte, azaz tagadása a másiknak. No de ebben a feltétlen tagadásban egyúttal elvesznek az értékek is, amelyek a szórakoztatóiparban azért elő-előfordulnak, valamint ha csak ez a két végpont létezne, akkor azt kellene feltételeznünk, hogy a sokszor felkészületlen, képzetlen, hányaveti alternatív produkciók mindenképpen értékesebbek, jobbak, mint a gonddal, szakértelemmel kezelt népszerű társaik. Márpedig ez nagy tévedés lenne… Jómagam sosem tagadtam semmit a munkásságom alatt és nem is köteleztem el magam semmilyen irányzat, ideológia mellett. Szimplán középutas voltam. Akik még tíz éve velem együtt a két tábor között helyezkedtek el, azok mára eltűntek, vagy választottak a két pólus közül. Sokan kénytelen-kelletlen lemondtak arról, hogy valamikor valaki majd nekik oszt lapot, pedig sokszor tehetséges emberekről van szó.
Ilyen lehetőségek mellett hogyan képzeled el magad tíz év múlva? Azaz, milyen terveid, álmaid vannak?
Nincsenek ilyenek. Ha tíz év múlva ugyanitt ülünk majd és semmi nem változott, akkor is elégedett leszek. De hogy mondjak egy számomra fontos célt, amely szélmalomharcnak tűnő vállalkozás részemről, és talán sokakat mosolyra fakaszt: szeretném megállítani a magyar könnyűzene hihetetlen tempójú romlását. Ez egy szép cél, ezért érdemes élni. Nem vagyok fantaszta. Vannak terveim és társaim is a nagy útra, együttesen talán erőnk is lesz.
Szerinted milyen lesz a jövő zenéje?
A zenét mindig a fúziók mozgatták előre. Ez a természetes keveredés és kiválasztódás az egészséges fejlődés útja. Ma azonban sokkal inkább meghatározza a zene irányultságát egy trendgyártó gépezet. Ez már rég nem a muzsikusok jótékony kísérletezéseinek, hanem a producerek, sőt, a divatdiktátorok mesterkedéseinek, erőlködéseinek az eredménye. Ilyen például az, ahogy újra meg újra végig kell szenvednünk a letűnt korok divatját, illetve azok hatását a 60-as évektől a 80-asokig. Egy aberrált, trendkövető játék, amely rettentően fertőzi a popipart. Hiába akadnak olyan progresszív fúziók, amelyek értéket képviselnek, nem jutnak a kondér közelébe. Magyarországon ráadásul most is csak csak a felszínt látjuk. Lásd az angliai színtéren 93-ban már jelen lévő, akkor még javában jungle-nak nevezett drum & bass-t, amely a hazai underground köreibe ?97 táján érkezett, a széles közönségréteg pedig mindössze kb. két éve vesz tudomást róla. Persze az alternatív tábor ezáltal máris kommersznek kiáltotta ki a stílust és művelőit, egyre többet fújol, örül, hogy ismét tagadhat valamit, amiből “kiveszett az eredetiség”. Nagyanyáink idejében bizonyos táncok illetve stílusok elterjedéséhez elég volt egy-két jól eltalált sláger, ma már kicsit nehezebb lenne bevezetni egy olyan markáns jelenséget, mint pl. a cha-cha-cha. Ennyivel nehezebb a feladat és ennyivel erősebbek ma már a mega-producerek. A tömegtermelés a divattal karöltve szinte mindent meghatároz: milyen magnót, fejhallgatót használj, milyen ruhát, cipőt, sapkát kell hordj hozzá. Figyelik a fogyasztói szokásokat, amelyek közé egyszercsak észrevétlenül becsempésznek egy popsztárt: vedd meg hozzá őt is. De a fordítottja is igaz: a popsztár sok pénzt keres azzal, hogy azt veszi fel a poszterekhez készülő sajtófotózás alkalmával, amit a cégek eladni akarnak általa. Kérdem én: hol van itt az üzenet, az egyéniség, a zene? Persze ma is születnek értékes produkciók, jó lemezek, de biztosan nem a fősodorból fugjuk azokat kihalászni. Keresni kell fáradhatatlanul, mérlegelni kritikákat és ajánlásokat, böngészni a net-en és külföldi hanglemezboltokban ? ennyi energiát meg nem fektet a dologba egy átlagos zenehallgató. Vagy fokozatosan elfogadja a rádiók ajánlatát, beveszi a maszlagot, vagy ugyanilyen fokozatosan leszokik a lemezvásárlásokról és egyre inkább a nosztalgiába menekül.
Mi hiányzik az életedből?
Nézd, én egy elefántcsont toronyban élek, nekem sok minden nem hiányzik. Az bánt, hogy tudom, hogy az emberek többségének mi hiányzik és ezt még akkor sem tudom nekik eljuttatni, ha amúgy képes lennék rá.
SZÜLETÉSI IDŐ
1969. szeptember 3.
HOROSZKÓP
Szűz, Bak aszcendenssel. Ami a szűzre igaz, az 98%-ban igaz rám is.
KAJA-PIA
Ha gasztronómia, akkor nálam szinte kizárólag az ázsiai konyha jöhet szóba. Indiától Koreáig a térség számomra kulináris paradicsom és persze nem állhattam meg, hogy néhány kedvencem elkészítését el ne sajátítsam. Kisebb összejöveteleken előszeretettel szakácskodom, de hát egy indonéz Nasi Goreng, egy indiai Vindaloo Curry, egy maláj Kueh Dadar palacsinta nem a világ… Minden ázsiai utamról – a fűszerek mellett – teákkal térek haza. Télen-nyáron sokat iszom teát.
FILM
Nem vagyok oda a filmekért. A szájbarágós, félrevezető, manipulatív sztorik zavarnak – a képekkel, hangulatokkal operáló alkotásokat sokkal jobban szeretem. Olyanokat, mint pl. a Prospero könyvei, a Baraka, Az elveszett gyermekek városa.
KÖNYV
Hasonló a helyzet, regényt nem szívesen olvasok, mert a saját életem elég sűrű ahhoz, hogy ne kelljen mások problémáit is a vállamra venni. Különben meg van nekem kedves kikapcsolódásom, ahol előszeretettel játszom szerepeket: megszállott számítógépes kalandjátékosként hihetetlen dolgok történtek meg velem, hiszen főhősként filmszerű élményeket élek át minden alkalommal.
ZENE
Több mint kétezer CD-m van, elég nehéz meghatározni, mi ebből a kedvencem. Az a közhely nem illeszthető rám, hogy zenei mindenevő vagyok, és azt sem mondom, a zene csak jó és rossz lehet. Vannak innovatív és kevésbé innovatív muzsikák. A legfrissebb elektronikus zenétől az akusztikus popzenén át a népzenéig minden érdekel és ezekre a fenti megállapítás ugyanúgy igaz. Viszonylag keveset hallgatok jazz-t és komolyzenét. Aki filmzenét hallgat, az meg komplett őrült…
HOBBI
Szívesen utazom, szívesen játszom táblás- és kalandjátékokat, de az igazi válasz az, hogy a zene, azaz munkám a hobbim.
UTAZÁS
Ha tehetem, évente kétszer is meglátogatom Délkelet-Ázsiát.
Szabó Péter