Szeretem a különleges ízeket. Rengeteg éttermet kipróbáltam Budapesten, és azt vettem észre, hogy az egyre szaporodó kínai és távol-keleti éttermek jelentik számomra a legnagyobb kulináris élvezetet. Európai alapanyagokból is el lehet érni különleges ízhatásokat, de egy jobb étterem étlapja számomra mindig komikus egy kicsit. Az olyan egykori udvari konyhára jellemző ételeken, mint például a körtével töltött pulyka gesztenyemártással és krokettel mindig mosolygok. Ázsiában a legbonyolultabb ételt is a lehető legnagyobb természetességgel készítik el, sehol nem érezhető az unatkozó főúri szeszély a recepteken. Keleten a gasztronómiának olyan évezredekre visszanyúló hagyománya van, mint az építészetnek, a fafaragásnak vagy a ruházat viselésének. A kultúra nagyon fontos része.

Te is gyakran készítesz ázsiai ételspecialitásokat. Ez az ázsiai konyha szeretetével párhuzamosan alakult ki?

Persze. A főzési mániám kialakulása egybeesik azzal, hogy elkezdtem önálló életet élni. Jó bulinak tartottam mindenféle különlegességeket készíteni a barátaimnak. Ráadásul a kínai konyha után az indiai konyhába lettem szerelmes, majd a thaiföldi és az indonéz következett. Az ételek alapanyagaihoz leginkább Londonban jutottam hozzá, bár mostanában már Magyarországon is sok minden beszerezhető. Fűszerekben nincs hiány, csak apropót kell találnom ahhoz, hogy nekiessek a főzésnek…

Az utazásaid során szinte programszerűen keresed az újabb gasztronómiai élvezeteket?

A legutóbbi Ázsiai utam fantázianeve Snack és teatúra volt. A tea Ázsiában mindenhol megtalálható – onnan ered -, így nem meglepő, hogy komoly kultúrája van a fogyasztásának. Emellett észrevettem, hogy az ázsiai emberek is előszeretettel nassolnak. Ezek a kis, jobbára sós étkek nálunk a Chipsnek felelnek meg, de egészen más az ízűk és a formájuk. Ráadásul mindegyik nagyon jellemző az adott terület ízvilágára. Hazahoztam vagy negyvenféle teát és legalább két tucat, zacskóba csomagolt rágcsálnivalót. Csípőset, sós-édeset, halízűt és olajosat. Egy időben ezzel kínáltam a vendégeimet. A tea mellé persze…

Ennyire szereted a teát?

Egyre jobban. Odáig fajult a szenvedélyem, hogy gyűjteményt rendeztem be a különböző országok teáiból. A tea szeretete nálam talán abból ered, hogy sohasem iszom kávét és alkoholt is csak nagyon ritkán. Társasági összejövetlek alkalmával, tárgyalás vagy beszélgetés közben azonban mindig megkínálnak valamivel. A teát választottam. Később elkezdtem szelektálni a fajtája és az íze szerint. Egy időben üresen, magában ittam. Nem volt könnyű megszokni, de rájöttem, hogy különböző teafajták ízét jó dolog külön érezni. Hosszú ideig tartottam magam a szokásomhoz, de egy betegség kapcsán visszakerültem a szülői házba, és édesanyám gyógyító citromos teával kúrált. Limonádé ízű, igazi “anyatea” volt, akkor azonban nagyon jólesett. A hatására újra visszatértem az ízesítéshez, ez azonban azzal járt, hogy az adalékok uniformizálták a különböző teafajták aromáját. Azelőtt minden gond nélkül meg tudtam állapítani, hogy milyen fűből készült a főzet. Végül azt találtam ki, hogy mindig azonos mennyiségű cukorral, citrommal vagy tejjel iszom a teát, ezáltal újból elkezdtek különválni az ízek. Nem vagyok még igazi tea-gourmand, csak műkedvelő, de azt vettem észre, hogy ez a kis tapasztalatom is meglepően nagy a környezeteméhez képest.

Az élénkítő hatása miatt is fogyasztod a teát?

Nem. A tea mellett nagyon szeretem például a Red Bullt, de egyik sem volt még rám stimuláló hatással. A kávét már megéreztem. Egy átvirrasztott éjszaka után muszáj volt kávét innom. Riasztó szívdobogás és kézremegés jött rám. Feldobni azonban nem dobott fel.